2020. június 06., szombat
Norbert, Cintia

Belföld

Nemzeti konzultáció: Soros a brüsszeli bürokráciát is jelentős pénzzel aktivizálta

Soros György nemcsak egy tengerentúli milliárdos, hanem egy olyan ember, aki a brüsszeli bürokráciát is igen jelentős pénzzel aktivizálta tervei érdekében – jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Szerencsen.

Fónagy János a nemzeti konzultációról szóló helyi lakossági fórum előtt az MTI-nek azt mondta: a “több mint hatszáz uniós képviselő közül csaknem háromszáz szerepel a Soros-érdekeltségi listán”.


Kiemelte, hogy a kormány a bevándorlás, a “Soros-terv” ellen, a nemzeti függetlenség mellett kezdeményezett nemzeti konzultációt, és abban bízik, hogy minél többen visszaküldik az erről szóló levelet, illetve kitöltik az ívet az interneten.

Hangsúlyozta, a “Soros-terv” évente egymillió migránst telepítene Európa országaiba, és ezáltal “vegyes népességű és változó hitvilágú, vallású társadalmakat építene ki”.


Mint mondta, ennek a tervnek valóra váltása esetén Magyarország kultúrája és népessége visszafordíthatatlanul megváltozna, a “Soros-terv” a bevándorlóknak jelentős támogatást is biztosítana, a Magyarország által megépített, határt védő kerítést pedig lebontatná.

Fónagy János úgy fogalmazott: ezeknek a törekvéseknek, az ezzel kapcsolatos brüsszeli álláspontoknak véget kell vetni, ezért lakossági fórumokon mondják el erről a kormány álláspontját és ismertetik a nemzeti konzultációt. Kitért arra, hogy az ország mintegy 250 településén tartanak ilyen fórumot, amelyeken a szakmai, politikai, társadalmi helyzetet világítják meg.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek