2020. június 06., szombat
Norbert, Cintia

Egyéb XVI.kerület

Önkéntesek munkában

A 72 óra kompromisszumok nélkül kezdeményezéshez csatlakozott a kerületi önkormányzat a Reformáció 500 programsorozat keretében, ennek köszönhetően egy önkéntesekből álló lelkes csapat rendbe tette a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat Sarjú utcai székházának környezetét.

Megtisztult a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat Sarjú utcai székházának környéke (Fotó: XVI. Kerületi Újság)

Az elburjánzott növényzet nehezítette a felújítási munkálatokat, ezért esett a szervezők választása erre a területre. A megújuló székház a tervek szerint a jövőben kettős feladatot lát el. Felújítás után a mezőőrszolgálat központi bázisa lesz, valamint közösségi kertet, állatsimogatót és tanösvényt is létrehoznak a területen, amelyhez kerületünk a fővárostól 83 millió forint támogatást nyert a Tér_Köz pályázat által biztosított forrásból. A mozgalom 15 önkénteséhez csatlakozott Szász József alpolgármester, Szatmáry Kristóf parlamenti képviselő, valamint Ács Anikó és Antalóczy Csaba önkormányzati képviselők.


Kapcsolódó Cikkek

  • Trianonra emlékeznek

    Trianonra emlékeznek

    Az Operaház kórusa is megemlékezik a Trianoni döntés 100. évfordulójáról. A társulat egy klipet forgatott, amelyet a zebegényi Trianon-emlékműnél vettek fel.

  • Megváltozik a PAPI

    Megváltozik a PAPI

    Pécs önkormányzata közleményben jelentette be, hogy mivel a járvány kapcsán elrendelt korlátozások nagy részét enyhítették, vagy meg is szüntették, a Program A Pécsi Idősekért (PAPI)június 2-tól csak azokat a szolgáltatásokat nyújtja, amelyeket eredetileg terveztek.

  • Felszerelték a felekezeteket

    Felszerelték a felekezeteket

    T. Mészáros András volt polgármester is segített az egyházi felekezeteknek biztosított kézfertőtlenítő szerek szétosztásában.