2019. február 21., csütörtök
Eleonóra

Extra

Kórházba került Oszter édesanyja

Pénteken folytatódott annak az ügynek a tárgyalása, amelyben Oszter Sándort befolyással való üzérkedéssel vádolják. A színész – szokásához híven – néhány perces késés után náthás hangon kért elnézést a bíróságtól, és közölte, harmincnyolc fokos láza van. De, mint mondta, nem ez a legnagyobb baja, édesanyja miatt aggódik.

– Higgyék el, én az előadásokról sem kések, szinte soha nem kések el sehonnan, de egyszerűen ezek a dugók… bárhonnan jövök, forgalmi akadályba ütközöm – szabadkozott, miközben a tárgyalóterem lépcsőjén sétált lefelé, majd hozzátette, annak ellenére, hogy beteg, mégis eljött. – Harmincnyolc fokos lázam van, folyik rólam a víz, náthás is vagyok, köhögök, nem érzem jól magam – mondta, majd elfoglalta helyét a vádlottak között. Oszter Sándoron egyébként látszott, hogy nem érzi jól magát, a mindig ingben és zakóban megjelenő színész ugyanis kötött pulcsiban és feltehetően vadászathoz használt kabátjában jelent meg.


Amikor a bíróság egy évekkel ezelőtti éjszakai telefonhívásról kérdezte őt, a színész felcsattant, mérgesen válaszolt a bíróság kérdéseire. – Nem tagadom, lehet, hogy volt egy telefonhívásom, mert annak idején illuminált állapotban voltak furcsa szokásaim, mint hogy este kilenc után telefonálok. Biztosan unatkoztam és felhívtam K. Lászlót (az ügy egyik tanúját – a szerk.), de hogy miről beszéltünk, ha beszéltünk egyáltalán, én nem tudom. Einstein relativitáselmélete szerint az is elképzelhető, hogy én rákönyököltem a telefonra, az tárcsázta K. László számát, és ugyanabban a pillanatban ő is rákönyökölt a sajátjára, ezzel fel is vette, de sem ő, sem én nem tudtuk, hogy telefonálunk – fejtette ki a tárgyalóteremben a szürreális gondolatmenetet Oszter, aki a folyosón a Lokálnak elmondta, miért került olyan felpaprikázott hangulatba, hogy még a bírót is kiosztotta.

/Fotó: Máté Krisztián

– Sietnék haza, mert a tavamhoz be kell szerezzek még néhány dolgot. A hétvégén a kisunokám és a lányom is eljönnek hozzám, meglátogatnak végre. Axelónak vettem egy csónakot is, azzal majd kijárunk horgászni a tóra – mondta vidáman, majd ismét elöntötte a düh.


– Nekem semmi közöm ehhez az bírósági ügyhöz, csak időhúzásnak érzem. Édesanyámat rövid időre hazaengedték a kórházból, de a múlt kedden ismét vissza kellett szállítani. Vele is több időt tölthetnék, ha nem itt kellene ücsörögjek. Azóta voltam már nála, de sajnos az állapota nem javul. Az orvosok semmilyen testi és szervi problémát nem tudtak megállapítani, szörnyű ezt kimondani, de azt hiszem, végelgyengülés, az ember tulajdonképpen belegyalogol a semmibe. Azt hiszem, ő most már folyamatos ápolásra szorul. Úgy tervezem, hogy a jövő héten is ellátogatok hozzá, miatta szabaddá teszek néhány napot, ez nem kérdés – mondta megtörten a színész, hozzátéve, hogy édesanyja rendkívül jól viseli a körülményeket.

– Anyukámnak nem beszélek erről a piti ügyről, ami a bíróságon folyik, felesleges, csak felzaklatnám vele. Inkább ő szokta elmesélni, hogy mennyire kedvesek vele az orvosok és az ápolók. Neki minden tőlük kapott mosoly ajándék, ezt szokta mondani. Amikor legutóbb hazaszállították hordágyon, akkor sem a saját állapotával volt elfoglalva, inkább nekünk, a gyerekeinek dicsérte a beteghordókat. Szerencsére nem viseli meg a kórházi közeg sem. Szelíd mosollyal és méltósággal tűri az állapotát. Azt hiszem, belül ő már mindennel megbékélt.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Nagymamája miatt lett divattervező Sármán Nóra

    Nagymamája miatt lett divattervező Sármán Nóra

    Sármán Nóra, hazánk egyik leghíresebb menyasszonyiruha-tervezője szó szerint belenőtt a divattervezésbe. Varrni nagymamájától tanult meg, ám mint mondja, kislányként még nem sejtette, hogy egy-egy kollekció mögött milyen kemény munka van.

  • Lefejezték Puff Daddyt

    Lefejezték Puff Daddyt

    Egyelőre még nem tudni, hogy szándékos, vagy véletlen rongálás történt a New York-i Madam Tussaud’s múzeumban, ám az biztos, hogy a legendás rapper, Sean Combs, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Puff Daddy, aki manapság már csak P.