2020. június 03., szerda
Klotild, Cecília

Egyéb Pécs

Rendőrt kellett hívni a zaj miatt

Rázendített egyik nap Pécs egy csendes részén, az István utcában a riasztó, ami csak három nap múlva hallgatott el. Az ott lakók idegbajt kaptak – utánajártunk, ilyenkor mit lehet tenni, főleg ha a rendőrök sem tudnak lépni, mivel nem történt bűncselekmény. 

Egy évtizede talán, ha megszólalt egy riasztó, az utca népe ijedten futott össze, hogy vajon kitől mit lopnak éppen el. Manapság megváltozott a helyzet, a legtöbbször elsétálunk egy villogó, szirénázó eszköz mellett, már nem kavarja fel az embereket. Lehet, hogy ezt elégelte meg az a kitartó riasztó, amely – a lakók elmondása szerint – három napon keresztül szinte megállás nélkül vonyított. Így a figyelemfelkeltésen túl a lakók idegeire is ment.


Lehet hívni a rendőrséget is Fotó: Németh Kriszta

 

– Több kisbaba is van az utcában, így el lehet képzelni, milyenek voltak az éjszakáink. De a nappalok sem voltak kellemesebbek – mesélte egy István utcai lakó.

A szomszédok végül megelégelték a zajt és a harmadik éjjel kihívták a rendőröket.


– A rendőrök ki is jöttek, és azon túl, hogy megnézték, történt-e betörés vagy sem, nem tudtak segíteni – mondta egy másik szomszéd, vagyis ők sem tehettek semmit.

Felkerestük a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensét, aki az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy valóban érkezett hozzájuk bejelentés.

– Rendőri eljárás nem történt az esettel kapcsolatban, hiszen a bejelentett társasháznál, ahol szólt a szerkezet, nem láttak mozgást – mondta Popovics Deján sajtóreferens, aki hozzátette: ha a szomszédok úgy ítélik meg, hogy ilyenkor jogsértés (azaz betörés) történik, jól teszik, ha hívják a rendőrséget.

Csendháborítás vagy sem?

Arra a kérdésünkre, hogy történik-e csendháborítás, ha három napon keresztül szól egy riasztó, annyit válaszoltak: nem, mert a hangoskodást nem konkrétan a szomszéd végezte, hanem egy eszköz, ami valószínűleg meghibásodott.

Mint megtudtuk, a riasztókat távolról vezérelni, kikapcsolni technikailag csak akkor lehetséges, ha a lakás tulajdonosa rendelkezik erre alkalmas programmal és eszközzel, de ezek az új típusú készülékek még nem terjedtek el, így ha egy ilyen készülék meghibásodik, nincs mese: szerelőt kell hívni.

Ebben az esetben három nap után érkezett meg a segítség és hallgatott el a vijjogás – kaptuk a hírt egyik olvasónktól.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Vili bá’ példát mutat!

    Vili bá’ példát mutat!

    Köstner Vilmos mesteredző láthatóan azt is betartja, ami csak javasolt: maszkba tartott edzést, kezében fertőtlenítős flakonnal.

  • Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Percek alatt fogyott el a Tankcsapda whiskey-je és itt most nem arra kell gondolni, hogy a fiúk gyorsan a pohár fenekére néztek. A rockbanda tagjai, összefogva a Jim Beam gyártójával Tankcsapda-díszdobozás változatot dobtak piacra, jótékony céllal.

  • Wojtyla100

    Wojtyla100

    Életnagyságú szobrot kapott a Szent István Bazilikában II. János Pál pápa (polgári nevén Karol Wojtyla) születésének századik évfordulója alkalmából.