2020. június 04., csütörtök
Bulcsú

Egyéb

Római-part: Nem adna iránymutatást a népszavazási kérdésre adott válasz

A főpolgármester szerint a Kúria által hitelesített, a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdésre adott válasz “semmiféle utasítást” nem adna a védmű nyomvonalára vonatkozóan.

Tarlós István szerdai budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Kúria lehetővé tette a népszavazást a római-parti védmű ügyében, “nekem ezzel nincsen különösebb bajom”, majd meggondoljuk, hogy mi a teendőnk.


A hitelesített népszavazási kérdésből semmi nem következik, a kérdésre adott válasz “semmiféle utasítást” nem ad a nyomvonal helyére vonatkozóan – jelentette ki Tarlós István. Felvetette: miért nem tudják a kérdést feltevők azt vállalni, amit akarnak. Miért nem azt a kérdést teszik fel: akarják-e, hogy a Nánási út-Királyok útja nyomvonalon épüljön fel a védmű – fogalmazott.

Szerinte a hitelesített népszavazási kérdés csak időhúzásra jó, és azért nem az előbbi kérdést teszik fel, mert “ők maguk is sejtik, hogy erre nem kapnának már pozitív választ”.


A Kúria által hitelesített kérdés úgy szól, “Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV.5.) számú határozatát?”

A közgyűlés ebben a határozatában azt mondta ki, hogy “a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét szolgáló árvízvédelmi létesítmény a Duna-part menti nyomvonalon, továbbá a Barát-patak és az Aranyhegyi-patak mentén kerüljön megvalósításra”.

Tarlós István szerdán arról beszélt, hogy a Kúria meghatározó módon arra alapozta a döntését, hogy a Fővárosi Választási Bizottság “ügyetlenül és szakszerűtlenül érvelt”. Alapjában ennek szól a döntés, nem pedig magának a kérdésnek – mondta.

Szólt arról is, hogy a budapesti szintű érvényes népszavazáshoz 700 ezer érvényes szavazat kellene. Az érvényesség esélyei kapcsán megjegyezte, a legutóbbi önkormányzati választáson 600 ezren vettek részt.

Tarlós István kitért arra is: a Fővárosi Közgyűlés 2009-ben döntött arról, hogy hogy a parton képzeli el a római-parti védműt és elutasította a Nánási út-Királyok útja nyomvonalat. Akik akkor és most is bent ülnek a közgyűlésben, azok most “eszelősen támogatják azt a megoldást, (…) amit korábban elutasítottak” – mondta.

A főpolgármester közölte továbbá, hogy a Lányi András író, filozófus által készítetett, a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmére vonatkozó, a római-parti tervezett védmű part menti változatát ellenző javaslat öt-hat szakvéleménnyel áll szemben.

Kapcsolódó Cikkek

  • Trianonra emlékeznek

    Trianonra emlékeznek

    Az Operaház kórusa is megemlékezik a Trianoni döntés 100. évfordulójáról. A társulat egy klipet forgatott, amelyet a zebegényi Trianon-emlékműnél vettek fel.

  • Megváltozik a PAPI

    Megváltozik a PAPI

    Pécs önkormányzata közleményben jelentette be, hogy mivel a járvány kapcsán elrendelt korlátozások nagy részét enyhítették, vagy meg is szüntették, a Program A Pécsi Idősekért (PAPI)június 2-tól csak azokat a szolgáltatásokat nyújtja, amelyeket eredetileg terveztek.

  • Felszerelték a felekezeteket

    Felszerelték a felekezeteket

    T. Mészáros András volt polgármester is segített az egyházi felekezeteknek biztosított kézfertőtlenítő szerek szétosztásában.