2018. november 19., hétfő
Erzsébet

Extra

Sárosdi Lilla személyesen is találkozna Marton Lászlóval

Van, akinek csak néhány hétnek tűnt, Sárosdi Lillának azonban közel húsz év után eshetett le a nagy kő a szívéről. Marton László nyilvánosan kért bocsánatot korábbi áldozataitól, akiket zaklatott. Sárosdi Lilla szerint azonban néhány szóval inkább továbbra is önmagát menti fel a rendező.

MTI Fotó: Marjai János

Sárosdi Lilla zokogva könnyebbült meg, miután megtudta, hogy Marton László nyilvánosan is beismerte tettét, és bocsánatot kért korábbi zaklatási ügye miatt. A színésznő példaértékűnek és paradigmaváltónak ítélte a neves rendező hivatalos közleményében leírt szavakat. „Az elmúlt napokban napvilágot látott, személyemet érintő hírek mindent összetörtek körülöttem. Nem kímélték sem a családomat, sem a munkámat, sem önnön magamat. (…) Pályám során arra törekedtem, hogy másokat ne bántsak, hanem segítsek. Úgy a színpadon, mint azon kívül. Soha nem akartam egy másik embert megalázni. Most megértettem, hogy vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket. Ezúton üzenem minden névvel vagy név nélkül megszólaló személynek, hogy bocsánatot kérek, ha olyat tettem vagy úgy viselkedtem, amivel megsértettem, nehéz helyzetbe hoztam őket. Tisztelettel kérem bocsánatkérésem elfogadását” – írta Marton László.


– Régóta imádkoztam azért, hogy Marton Lászlónak legyen ereje megtenni ezt a gesztust. Első lépésnek nagyon nagy dolog, mert ez egy fontos társadalmi jelenség, és ebbe ő bele mert állni. Az, hogy végül eljutott odáig, hogy képes lett szembenézni saját magával és a tettével, egy folyamat eredménye volt – mondta a Lokálnak Lilla, aki hozzátette, úgy érzi, Marton olykor helytelenül és direkt a lényeget elkerülve fogalmazott. – Az, hogy azt írja, „oly módon közeledtem hozzájuk (…), amivel megsértettem őket”… Nos, a közeledés szó egyáltalán nem fedi a történteket. Egyetlen normális ember sem gondolhatja komolyan, hogy közeledés az, amikor egy tizennyolc éves lány beszáll a kocsiba, és egy ötvenéves férfi a nemi szervét hozzányomja a szájához, és azt mondja: „puszild meg”. Ez nem közeledés, ez kényszerítés. Szóval ebben azonnal pontosítanék. Én a gesztusát elfogadom, nagyra becsülöm, hogy beismerte, amit tett. Néhol a szöveg túl megengedően fogalmaz, azt gondolom, de ilyen rövid idő alatt nagyon hosszú utat tett meg a saját purgatóriumában, hogy a beismerésig és a kimondásig eljutott – tette hozzá Sárosdi, aki akár személyesen is találkozna egykori zaklatójával, hogy szemtől szemben is tisztázzák a történteket.

A Marton–Sárosdi zaklatási botrány egyébként óriási port kavart a hazai közéletben. Voltak, akik Marton mellett álltak ki, és voltak, akik inkább Lillát támogatták, ráadásul név nélkül többen is előálltak hasonló történetekkel. Egy biztos: napi téma volt mindenütt. Molnár Ferenc déd- és ük­unokái a Facebookon jelezték, hogy elhatárolódnak Marton Lászlótól, aki A Pál utcai fiúk című zenés darabot is rendezte. Ezzel szemben azonban Horváth Ádám rendező, aki maga is Molnár Ferenc unokája, kiállt Marton mellett. Stohl Andás az első körben meglehetősen nyersen fogalmazott, ugyancsak Marton mellett állva: „Azt hiszitek, hogy egy Tescóban vagy egy hivatalban elmennek egy csapatépítő tréningre, és a főnök nem d.gja halálra a beosztottjait?” – tette fel a megdöbbentő kérdést a minap, majd másnap azonnal bocsánatot kért, és hangsúlyozta, minden erőszakkal kapcsolatos dolgot elítél.


Marton hivatalos bocsánatkérésében elmondta: továbbra is a Vígszínház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendelkezésére áll, hogy vezetői, rendezői és tanári működésével kapcsolatban hallgassák meg a társulat tagjait, a színház dolgozóit, valamennyi volt és jelenlegi tanítványát. A Lokálnak a Vígszínház  még nem adott választ, az egyetem pedig annyit közölt, hogy Marton László ügyében etikai bizottság fog majd dönteni további foglalkoztatásával kapcsolatban.

MTI Fotó: Czimbal Gyula

Kapcsolódó Cikkek

  • Szőcs Renáta is nevez A Dalra

    Szőcs Renáta is nevez A Dalra

    A csíkszeredai Szőcs Renáta nemrég elbúcsúzott a TV2 Sztárban Sztár című műsorától, de egy percre sem áll meg: gőzerővel készül az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyére.

  • Nincs kedve csajozni Bochkor Gábornak

    Nincs kedve csajozni Bochkor Gábornak

    Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor 12 év után a nyáron szakított. Míg a csinos műsorvezető legfrissebb fotóin csakúgy ragyog, addig a rádiósnak már nehezebben megy a továbblépés.