2020. június 04., csütörtök
Bulcsú

Egyéb XV.kerület

Séták nálunk!

Kíváncsi a helyre, ahol él? Ismeri a lakóhelye értékeit, az elmúlt évek fejlesztéseit, a jövő terveit? László Tamás, a XV. kerület és a IV. kerület egy részének országgyűlési képviselője gyalogosan járja végig a választókerületét. Így szeretne a lakóhelyükön találkozni az ott élőkkel.

A nyolc alkalomból álló, másfél-két órásra tervezett séták során a körzet értékeiről, a gondokról, hiányosságokról és a várható fejlesztésekről beszélgethet László Tamással, sőt a  sétákon jelen lesznek az adott körzet önkormányzati képviselői, illetve felelősei is.


A képviselő a jövő héten két alkalommal is sétára hívja a kerület lakosait. Október 10-én az  Istvántelek vasútállomás Dugonics utcai bejárónál lesz a találkozó 16.30-kor, a tervezett útvonal az Istvántelek vasútállomástól a Kozák térig tart. Október 12-én 16.30-kor a Pestújhelyi téri zenepavilonnál vár mindenkit László Tamás, hogy egészen a Templom térig sétáljon az érdeklődőkkel.
A résztvevők a helyszínen ajándékban is részesülnek. A séták nem lesznek megerőltetőek, idősebbek, akár babakocsival érkezők is bátran részt vehetnek rajta.

Kapcsolódó Cikkek

  • Trianonra emlékeznek

    Trianonra emlékeznek

    Az Operaház kórusa is megemlékezik a Trianoni döntés 100. évfordulójáról. A társulat egy klipet forgatott, amelyet a zebegényi Trianon-emlékműnél vettek fel.

  • Megváltozik a PAPI

    Megváltozik a PAPI

    Pécs önkormányzata közleményben jelentette be, hogy mivel a járvány kapcsán elrendelt korlátozások nagy részét enyhítették, vagy meg is szüntették, a Program A Pécsi Idősekért (PAPI)június 2-tól csak azokat a szolgáltatásokat nyújtja, amelyeket eredetileg terveztek.

  • Felszerelték a felekezeteket

    Felszerelték a felekezeteket

    T. Mészáros András volt polgármester is segített az egyházi felekezeteknek biztosított kézfertőtlenítő szerek szétosztásában.