2020. június 06., szombat
Norbert, Cintia

Egyéb Székesfehérvár

Szavalóversenyt hirdet az állatotthon

A HEROSZ fehérvári állatotthona általános iskolásoknak szavalóversenyt hirdet, amelyen állatokról szóló verssel indulhatnak a résztvevők, illetve első osztályosok esetében rövid mesét is elfogadnak. A verseny november 17-én, pénteken 14 órától a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban lesz, jelentkezni november 10-ig lehet.

A résztvevők számától függően, korosztályonként alakítják ki és zsűrizik a csoportokat. A szervezők osztályonként öt gyermek jelentkezését fogadják el. Regisztrálni postai vagy elektronikus úton, a gyerekek adatainak, iskolájának, osztályának, illetve a szülő vagy a pedagógus elérhetőségének megadásával lehet.


Talán sokan tudják már, hogy az állatotthonban kutyajogsit is lehet szerezni. Az év utolsó tanfolyamindító nyílt napját tartotta múlt szombaton Nyakas Gábor kutyaviselkedés-szakértő. Az ingyenes foglalkozáson szó volt a téli felkészülésről és a Dog Licence-ről, azaz a magyar kutyajogsiprogramról. Egy ilyen kurzus elvégzése után garantált lesz, hogy az állat semmilyen formában nem jelent veszélyt a környezetére, és ezt mindenki számára jól látható módon, egy kimondottan erre a célra kifejlesztett nyakörv és póráz viselésével jelzi is – állítják a szakértők.

A Munkácsy Mihály iskola ökoiskolaként sokat tesz az állatvédelemért, a múlt héten is segítettek az adományok szállításánál és rakodásánál Fotó: HEROSZ székesfehérvári állatotthona

Kapcsolódó Cikkek

  • Trianonra emlékeznek

    Trianonra emlékeznek

    Az Operaház kórusa is megemlékezik a Trianoni döntés 100. évfordulójáról. A társulat egy klipet forgatott, amelyet a zebegényi Trianon-emlékműnél vettek fel.

  • Megváltozik a PAPI

    Megváltozik a PAPI

    Pécs önkormányzata közleményben jelentette be, hogy mivel a járvány kapcsán elrendelt korlátozások nagy részét enyhítették, vagy meg is szüntették, a Program A Pécsi Idősekért (PAPI)június 2-tól csak azokat a szolgáltatásokat nyújtja, amelyeket eredetileg terveztek.

  • Felszerelték a felekezeteket

    Felszerelték a felekezeteket

    T. Mészáros András volt polgármester is segített az egyházi felekezeteknek biztosított kézfertőtlenítő szerek szétosztásában.