2020. június 06., szombat
Norbert, Cintia

Belföld

Szijjártó: Közép-Európában a józan ész politikája uralkodik

A józan ész politikája uralkodik Közép-Európában, amely azt diktálja, hogy az országok védjék meg magukat és állampolgáraikat, és ehhez szigorú határőrizetre van szükség – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.

Arról konszenzus van, hogy a migráció jelensége velünk marad a következő időszakban is. A szavak szintjén pedig arról is egyetértés van, hogy a bevándorlást csak akkor lehet megszüntetni, ha a sikerül felszámolni a kiváltó okokat – közölte.


Emellett azonban elengedhetetlen az önvédelmi képesség megújítása, azaz a hatékony határvédelem, mivel az eddig elért eredmények – például a megállapodás Törökországgal – megtartása mások jóindulatától függ – emelte ki a miniszter.

Szijjártó Péter az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció átütő sikereket ért el: a terroristák korábbi területeinek majdnem 90 százalékát felszabadították, a terrorszervezet olajbevételeinek 90 százalékát elapasztották és a havi 1500-2000-ről szinte nullára csökkent a dzsihadistákhoz csatlakozó úgynevezett idegen harcosok száma.

A terroristák emiatt elkeseredettek, dühösek, és valószínűsíthető, hogy a jövőben rekordmennyiségű terrorista próbál majd Európába jutni, kihasználva a bevándorlási hullámot – mondta a miniszter.

Kapcsolódó Cikkek