EUR: 322,33 Ft
CHF: 282,44 Ft
2018. október 23., kedd
Gyöngyi

Külföld

Több százan meghalhattak egy alagút beomlásakor az Észak-Koreai atomkísérleti telepen

Több mint kétszáz ember halhatott meg Észak-Koreában, amikor egy szeptemberi nukleáris robbantás után beomlott egy építés alatt álló alagút – jelentette közelebbről meg nem jelölt forrásokra hivatkozva kedden a japán Aszahi televízió.

Az alagút az észak-koreai Punggje-Ri atomkísérleti telepen épült. A katasztrófa első szakaszában mintegy száz munkás rekedt a föld alatt szeptember 10-e körül. A mentés során bekövetkezett egy második omlás is, és ezzel nőhetett 200 fölé a halálos áldozatok száma – közölte a televízió az esetet ismerő észak-koreai forrásokra hivatkozva.


Szakértők azt valószínűsítik, hogy a hatodik és egyben a legerősebb észak-koreai földalatti atomrobbantás szeptember 3-án destabilizálta a térség geológiai felépítését, és a kísérleti telep emiatt használhatatlanná válhatott. A robbantás 6,3-as fokozatú földrengést és földcsuszamlásokat okozott a következő napon készült műholdas felvételek szerint.

Észak-Korea nem szokta elismerni, ha súlyos baleset történik az országban. Egy dél-koreai kormányszóvivő is csak annyit mondott, hogy ismerik a televízió által közölt információt, de nem tudnak többet az ügyről.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Hatvanévesek lettek a Hupikék törpikék

    Hatvanévesek lettek a Hupikék törpikék

    Hatvan évvel ezelőtt “látták meg a napvilágot” egy képregény hasábjain a világhírűvé vált Hupikék törpikék, ebből az alkalomból kiállítást rendeztek Brüsszelben.

  • Ötszáz tonna illegális gyógyszert foglalt le az Interpol

    Ötszáz tonna illegális gyógyszert foglalt le az Interpol

    Ötszáz tonna, interneten árusított illegális gyógyszerészeti terméket – hamis rákgyógyszereket, fájdalomcsillapítókat és engedély nélküli fecskendőket – foglalt le 116 országban tartott összehangolt razziák során az Interpol – közölte a nemzetközi rendőrségi szervezet kedden.