2020. május 31., vasárnap
Angéla, Petronella

Egyéb Székesfehérvár

Új református gyülekezeti ház és parókia épül

A Székesfehérvári Református Egyházközség Budai úti temploma mellett épülő Gyülekezeti Ház és Parókia alapkövét szeptember 24-én ünnepélyes keretek között helyezték el. Az ünnepi szolgálatot ennek alkalmából a templomban Steinbach József püspök végezte.

A fehérvári reformátusok nemrég ünnepelték a templom alapkőletételének 20 éves évfordulóját. A gyülekezetnek nagy álma volt, hogy ott egy lelkészlakás és közösségi ház is legyen. Berze János lelkipásztor most bejelentette: az építkezés két ütemben valósul meg, az első ütem december 21-ig, az építkezés pedig várhatóan 2018 végére fejeződik be. Steinbach József püspök köszönetet mondott Magyarország kormányának a közel 35 millió forintos támogatásáért és a helyi gyülekezetnek is áldozatos munkájáért.


A teljes felújítás várhatóan 2018 végére fejeződik be Fotó: Önkormányzati Kommunikációs Központ (ÖKK)

Az alapkővel együtt egy időkapszulában helyet kapott az építkezés teljes dokumentációja, a gyülekezeti újság és az aznapi napilapok példányai is. Az eseményre írásos köszöntőt küldött Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, akinek szülei majdnem szemben laknak a templommal.

Kapcsolódó Cikkek

  • Vili bá’ példát mutat!

    Vili bá’ példát mutat!

    Köstner Vilmos mesteredző láthatóan azt is betartja, ami csak javasolt: maszkba tartott edzést, kezében fertőtlenítős flakonnal.

  • Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Percek alatt fogyott el a Tankcsapda whiskey-je és itt most nem arra kell gondolni, hogy a fiúk gyorsan a pohár fenekére néztek. A rockbanda tagjai, összefogva a Jim Beam gyártójával Tankcsapda-díszdobozás változatot dobtak piacra, jótékony céllal.

  • Wojtyla100

    Wojtyla100

    Életnagyságú szobrot kapott a Szent István Bazilikában II. János Pál pápa (polgári nevén Karol Wojtyla) születésének századik évfordulója alkalmából.