2020. június 01., hétfő
Tünde

Egyéb Tatabánya

Vágatokkal nyílt meg az őszi tárlat

Professzionális és amatőr művészek alkotásai is láthatók az idei őszi tárlaton. A kiállítás a „Vágatok” címet kapta, hiszen az idén kiállított művek mindegyike közvetlenül vagy áttételesen a bányászathoz kötődött.

– A Jó szerencsét! Emlékévhez kapcsolódunk ezzel a tárlattal, így evidens volt, hogy tematikájában megjelenik a bányászmotívum – fogalmazott Kammerlohr-Kováts László, a Kortárs Galéria vezetője. – Fotók, festmények és szobrok is láthatók, a „Vágatok” című pályázatra a szénre épült város, Tatabánya múltját és értékeit érzékeltető művekkel pályáztak a megyeszékhelyhez kötődő művészek.


A kiállítást megnyitó Schmidt Csaba polgármester köszöntőjében arra biztatta a megjelenteket és a tárlat jövőbeni látogatóit, hogy kalandozzanak a művek között, fedezzék fel az üzenetüket és ismerjenek rá önmagukra, valamint közös életükre Tatabányán.

– Ez a tizenkettedik őszi tárlata a Tatabánya Alkotó Művészeiért Alapítványnak – emelte ki Dallos István fotóművész, az alapítvány titkára. – Vannak alkotók, akiket meghívtunk a korábbi tárlatokon látott műveikért, illetve láthatóak a pályázatok legjobb fotói és festményei.

Az idei őszi tárlat november elejéig tekinthető meg a Vértes Agorájában.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Vili bá’ példát mutat!

    Vili bá’ példát mutat!

    Köstner Vilmos mesteredző láthatóan azt is betartja, ami csak javasolt: maszkba tartott edzést, kezében fertőtlenítős flakonnal.

  • Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Percek alatt fogyott el a Tankcsapda whiskey-je és itt most nem arra kell gondolni, hogy a fiúk gyorsan a pohár fenekére néztek. A rockbanda tagjai, összefogva a Jim Beam gyártójával Tankcsapda-díszdobozás változatot dobtak piacra, jótékony céllal.

  • Wojtyla100

    Wojtyla100

    Életnagyságú szobrot kapott a Szent István Bazilikában II. János Pál pápa (polgári nevén Karol Wojtyla) születésének századik évfordulója alkalmából.