2020. június 03., szerda
Klotild, Cecília

Egyéb Sopron

Varázslattal zárult a szezon

Felállva ünnepelte a közönség Stanley Jordan jazzgitáros és barátai fellépését a fertőrákosi barlangszínház évadzárásán. A világsztárok játékukkal teljesen elvarázsolták a közönséget, akik nem akarták őket leengedni a színpadról.


Stanley Jordan, a nemzetközi jazzélet sztárgitárosa, zeneszerzője koncertezett a fertőrákosi barlangszínházban. Először játszott együtt a műfaj egyik legnagyobb basszusgitáros csillagával, a virtuóz chilei Christian Galvezzel és két magyar zenészlegendával, Horváth Kornél ütőssel, valamint Dörnyei Gábor dobossal.
Zsúfolásig megtelt a barlangszínház a koncertre, a magyar érdeklődők mellett osztrák, orosz, olasz, német, szlovák és lengyel nézők is érkeztek, hogy lássák a virtuóz zenei klasszisokat.



Fotó: Torma Sándor

A fertőrákosi helyszín nézettsége a tavalyi hatvankét százalék után idén – jóval nagyobb előadásszám mellett –elérte a hetvenhat százalékot. A mostani zárókoncert már irányvonalat is mutatott a következő szezonra, amelyet októberben hirdetnek meg. Ami biztos, világsztárokban továbbra sem lesz hiány, hiszen jövőre megrendezik a leghűségesebb városban az ország első nemzetközi ütőhangszeres fesztiválját, a SopronDrumot, amelynek keretében egy újabb jazzcsillag, Richard Bona is színpadra lép.
A fertőrákosi kőfejtő turisztikai látogatottsága is emelkedik, a novemberi pontos adatok lezárása előtt már látszik, hogy meghaladja az elmúlt évit.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Vili bá’ példát mutat!

    Vili bá’ példát mutat!

    Köstner Vilmos mesteredző láthatóan azt is betartja, ami csak javasolt: maszkba tartott edzést, kezében fertőtlenítős flakonnal.

  • Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Percek alatt fogyott el a Tankcsapda whiskey-je és itt most nem arra kell gondolni, hogy a fiúk gyorsan a pohár fenekére néztek. A rockbanda tagjai, összefogva a Jim Beam gyártójával Tankcsapda-díszdobozás változatot dobtak piacra, jótékony céllal.

  • Wojtyla100

    Wojtyla100

    Életnagyságú szobrot kapott a Szent István Bazilikában II. János Pál pápa (polgári nevén Karol Wojtyla) születésének századik évfordulója alkalmából.