EUR: 325,45 Ft
CHF: 282,79 Ft
2018. június 21., csütörtök
Alajos, Leila

Egyéb Szolnok

A csillagászatról szól a november

A TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgálóban novemberben sem tétlenkednek a csillagászok: Szabó Szabolcs Zsolt és Bekker Attila két hete örökítették meg a képen látható „majdnem teliholdat” (a fotó éjszaka készült, de a teljes holdtölte hajnalban következett be), eközben pedig a csillagvizsgáló Kopernikusz-körének tagjai a magyar tudomány ünnepéhez kapcsolódva minden héten más és más témában tartanak előadásokat.

November első hétvégéjén Molnár Nikolett tartott előadást a magyar exobolygó-kutatások témakörében, a múlt héten Deák Szabolcs fejtette ki, hogyan és milyen eredménnyel vesz részt Magyarország az űrkutatásban. Ezenkívül még két rendezvénnyel várnak minket a téma szakértői: november 17-én Halmai István beszél a XX. század első felének csillagászatáról a korabeli Magyarországon, 24-én pedig Szabó Szabolcs Zsolt tart előadást  a szolnoki csillagászati életről. Derült idő esetén az előadások után távcsöves bemutató lesz a csillagvizsgáló tetején. Az eseményekre este nyolc órától várnak minden érdeklődőt.


Kapcsolódó Cikkek

  • 650 perc zene

    650 perc zene

    650 perc zenével tisztelegtek a 650 éves Kecskemét város előtt a kecskeméti szólisták és együttesek, akik a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében a Nagytemplom ódon falait töltötték meg zenével a múlt szombaton reggeltől egészen estig.

  • Megújul a színház, uszoda épül

    Megújul a színház, uszoda épül

    A Petőfi Színház rekonstrukciója, az uszoda kivitelezése és a kerékpárutak fejlesztése várhatóan még ebben az évben startol, de jó ütemben halad a csomag többi eleme is.

  • Ne dobj mindent a kukába!

    Ne dobj mindent a kukába!

    Észre sem vesszük, de hétköznapi tevékenységeink során számtalanszor esünk abba a hibába, hogy egy-egy tárgyat, már feleslegessé váló használati eszközt a kukába dobunk, anélkül, hogy arra gondolnánk, mások számára az még hasznos lehet, vagy újragondolva adott esetben még saját magunk is újra tudnánk hasznosítani.