2018. október 19., péntek
Nándor

Belföld

A Fidesz a legnépszerűbb

A 2014-es önkormányzati választások óta a nagyvárosokban tartott időközi választási eredmények nagyjából lekövetik az országos közvélemény-kutatási eredményeket – derült ki az Origo által készített elemzésből.

Az ellenzéknek akkor sem sikerült legyőzni a kormánypártokat, amikor a Fidesz-KDNP a támogatottsági mélypontján volt. 2016 eleje óta pedig a baloldal összesen két voksolást nyert meg, míg a nyíltan antiszemita Jobbik pedig eltűnt a politikai térképről.


Az Origo elemzéséből részletesen kiderül, hogy a különféle felmérések, a választási eredmények és az adott körzet erőviszonyai mennyire voltak összhangban a 2014-es önkormányzati választások óta.

2016 már a felmérések is és az időközi választások is visszaigazolták a kormánypárti erősödést. A teljes év során kisebb ingadozásoktól eltekintve a Fidesz-KDNP támogatottsága stabilan 28-30 százalék körül volt a teljes népességen belül.


2017 a korábbi év mintázatát hozta: az országos felmérések és a nagyvárosi időközi választások is a Fidesz-KDNP fölényét mutatták. A baloldal egyedül Zuglóban tudta megtartani a korábbi mandátumát, míg a Jobbik nemhogy mandátumot nem tudott szerezni, hanem a korábbi támogatottságát sem sikerült fenntartania – írja az Origo

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek