EUR: 322,77 Ft
CHF: 281,53 Ft
2018. október 21., vasárnap
Orsolya

Külföld

A Hálaadás ünnepének története

Minden év novemberének negyedik csütörtökjén a több mint 300 milliónyi amerikai ünnepi asztalhoz ül és családi lakomával és imádsággal mond hálát az elmúlt esztendő áldásaiért. Ez a Hálaadás Napja, amelyet gyakran a legamerikaibb ünnepként emlegetnek.

A Hálaadás Napját évszázadok óta ünneplik az amerikaiak. A krónikák szerint először 1621-ben köszönték meg Istennek a bőséges termést és az esztendő áldásait: pontosan egy évvel azután, hogy az első telepesek a Mayflower hajóval megérkeztek a mai Massachusetts állam területére, ahol éhínség és nyomorúságos idők vártak rájuk. De az esztendőt szorgalommal, alkalmazkodással, kitartással – és némi szerencsével is – nem csupán átvészelték, hanem bőséges termést is betakaríthattak, így jó okuk volt hálát adni. Ezt a helyi wampanoag indiánokat megvendégelve tették meg, arra is hivatkozva, hogy tőlük tanulták meg a növénytermesztést.


Így tartja a hagyomány. Ám az első hálaadás ünnepéről egyre többféle történet jelent és jelenik meg. Dan Brooks, a kaliforniai Berkeley egyetem professzora például 2001-ben arról értekezett, hogy az amerikaiak “kulturális és politikai amnéziában ” szenvednek, mert elfelejtik, hogy az első bevándorlók lemészárolták az őshonos indiánokat, és ezért “nem jár hálaadás”. Tavaly Becky Little történésznő arról publikált könyvet, hogy a wampanoag indiánokkal nem hogy együttműködés nem volt, hanem békés együttélés sem, merthogy egy részüket az első telepesek lemészárolták, sőt még a sírjaikat is megrabolták. Az idén Susan Bates, az Amerikai Indián Tanács munkatársa közölt tanulmányt arról, hogy a telepeseket nem a wampanoag indiánok tanították, és az első hálaadást sem velük ülték, hanem egy Squanto nevű patuxet indiánnal, aki a segítségükre volt a kukoricatermesztés és a halászat fortélyaiban, és közreműködött a békekötésben is a wampanoagokkal.

Akárhogyan is legyen, az amerikai nemzeti emlékezet többnyire békességes eseményként őrzi a küszködő első bevándorlók hálaadó ünnepségét. A konzervatív Heritage Alapítvány e héten publikált rövid elemzésében kifejezetten “pozitívnak” és “gyümölcsözőnek” nevezte a puritán bevándorlók és az őshonos indiánok nagyon is eltérő kultúrájának találkozását.


Az első amerikai elnök, George Washington ugyan már 1789-ben ünnepnapnak mondta ki a Hálaadás Napját, nemzeti ünneppé azonban csak jóval később, 1863-ban – az amerikai polgárháború zűrzavaros idején – Abraham Lincoln elnök emelte. Franklin Delano Roosevelt elnök pedig 1941-ben kézjegyével szentesítette a hagyomány törvénybe iktatását. Ekkor rögzítették azt is, hogy az ünnep mindig november negyedik csütörtökjén van.

Országos nemzeti ünnep a Hálaadás napja, amelyet etnikai hovatartozásától vagy vallási felekezetétől függetlenül minden amerikai egyformán ünnepel. Ilyenkor a családok egymástól távol élő tagjai is összegyűlnek az ünnepi asztal körül, amelyen a hagyományos áfonyás pulykasült, krumplipüré és sütőtöktorta illatozik.

Míg a Hálaadás évszázadokon keresztül kifejezetten vallási tartalmú ünnep volt, az elmúlt évtizedekben sok helyütt már mulatságos parádékkal és vidám felvonulásokkal is párosul. Több nagyvárosban, így például az első telepesek városában, a massachusettsi Plymouthban, Detroitban, Chicagóban vagy Philadelphiában is immár az 1920-as évek óta hagyományos a parádé. Ám a legismertebb a New Yorkban – a Macy’s áruház szponzorálásával – tartott látványos felvonulás, amelyet 1924 óta rendeznek New York Manhattan negyedében. Ezt az NBC televízió élőben közvetíti. A menet elején óriási pulykafigurát emelnek a magasba, a végén pedig mindig Mikulás masírozik, ezzel is jelezve a karácsonyig tartó ünneplés kezdetét.

Az ünneplés mellett a Hálaadás a jótékonyság ideje is. A nagy lakoma előtti napon a legtöbb közösségben élelmiszeradományokat gyűjtenek a rászorulóknak, és Thanksgiving (hálaadás) csütörtökje után Giving Tuesday (az adományozás keddje) következik. Ez a jótékonykodás napja.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek