2018. október 19., péntek
Nándor

Egyéb Veszprém

A Szent Korona őreire emlékeztek

A második világháborús német megszállás után látható volt, hogy a front Magyarországon is végigsöpör majd, ezért már a nyilas hatalomátvétel előtt elkezdték keresni a megoldást a koronázási ékszerek megmentésére. Végül 1944 novemberében Szálasi utasítására Veszprémbe hozták, a Nemzeti Bank sziklaóvóhelyére.

A koronát alig néhány hétig őrizték Veszprémben, hogy aztán Kőszegre szállítsák tovább, majd 1945-ben a front elől menekítve előbb Ausztriába, majd az Egyesült Államokba került. Több évtizednyi amerikai őrizet után 1978-ban térhetett haza.


A Szent Korona őreit méltatta Vargha Tamás (fotó: Kovács Bálint)

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára múlt héten az emlékhelynél mondott beszédet.

– A Szent Korona hányattatása hazánk történelmét példázza. Történelmi pillanatokban a koronaőrökre hárult az a feladat, hogy államiságunk tárgyi megtestesítőit őrizzék, és ha kell, mentsék. A veszprémi polgárok méltán büszkék azon elődeikre, akik a hűség és a helytállás példáját adták a válságos politikai és háborús zűrzavar idején – fogalmazott.

Az emlékhelyet 2010-ben önkormányzati és civil összefogással hozták létre (fotó: Kovács Bálint)

Ovádi Péter önkormányzati képviselő szerint Veszprém mindig arról volt nevezetes, hogy büszke a hagyományaira, őrzi az értékeit, és nem feledi azokat az eseményeket, melyek itt történtek. 2010-ben közös akarattal jött létre az emlékhely, ebben részt vettek önkormányzatok, civil szervezetek és magánemberek.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek