EUR: 322,54 Ft
CHF: 281,98 Ft
2018. október 16., kedd
Gál

Egyéb Hódmezővásárhely

Apró kezek nagy munkái

Negyedik alkalommal rendezték meg az Aprók Őszi Tárlatát a Németh László Gimnázium és Általános Iskolában. Az óvodások munkáiból összeállított kiállítás ünnepélyes megnyitóját és a legkiválóbb alkotások díjainak átadását múlt pénteken tartották az intézményben.

Öröm volt nézegetni a szebbnél-szebb rajzokat.

Idén 11 vásárhelyi óvodából 56 rajz érkezett a pályázatra, amelynek témája a madár volt. Minden gyerkőc egy művel indulhatott a versenyen. A zsűri tagjai Zoltai Attila és Bozsér Zsolt művésztanárok voltak, akik többek között azt is figyelték a beérkezett rajzokon, hogy azok mennyire töltik ki a papírt, mennyire merte az ovis alkotó használni a színeket, és hogyan ábrázolta a madarat. A kivitelezés tekintetében nem volt megkötöttség, így akár festékkel, zsírkrétával is papírra vethették elképzeléseiket a gyerekek.


A legügyesebbek oklevéllel és egy kis ajándékcsomaggal gazdagodtak

Idén 35 gyermek részesült oklevélben és ajándékban. Volt, aki kissé félénken jött a jól megérdemelt díjért, és akadt, aki vidáman szaladt ki, hogy átvegye. Az óvodák is elismerésben részesültek a felkészítésért.

Kapcsolódó Cikkek

  • Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Mostantól korszerűsített és bővített betegfelvételi központ fogadja a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet épületébe érkezőket. A fekvő- és a járóbetegek felvételének szétválasztásával gyorsabb lesz a regisztráció, és csökken a várakozási idő.

  • Figyelemfelhívó séta a nők egészségéért

    Figyelemfelhívó séta a nők egészségéért

    A mellrák megelőzése érdekében a szűrővizsgálatok fontosságára igyekezett felhívni a figyelmet a Fagyöngy Egyesület, akik október első hétvégéjén idén is megrendezték a már hagoymányosnak nevezhető rózsaszín lufis sétájukat Veszprém belvárosában.

  • Öt sérült a karambolban

    Öt sérült a karambolban

    Összeütközött két autó az M5-ös autópálya soroksári szakaszán múlt kedden, öt ember megsérült. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-hez eljuttatott közleményben arról tájékoztatott, egy időre az érintett útszakaszon egy sávra szűkült le a forgalom.

  • Oktassák az állatvédelmet!

    Oktassák az állatvédelmet!

    Állatvédelmi oktatás bevezetését javasolja a Fidelitas megyei szervezete az oktatási intézményeknek Tatabánya mellett, Tatán, Oroszlányban, Kisbéren, Komáromban és Esztergomban.