2018. október 16., kedd
Gál

Egyéb Miskolc

Beatles-esttel kényeztet az Anima Group

Ha valaki nyitott szemmel vizslatja a város kulturális életét, már biztosan találkozott az Anima Vonósnégyes/Anima Group nevével. Hozzájuk köthetők az Erzsébet Fürdőben megtartott Kupolakoncertek is, legközelebb november 15-én lesz egy Beatles-est. Soós Gábor zenekarvezetőt először a csapat indulásáról kérdeztük.

– Létezik a vonósnégyes és működik a Group is, két koncepcióval. 2000-ben indult a vonósnégyes, az Anima Group pedig egy éve vette fel ezt a nevet, de másfél-két éve már koncertezünk egy ütőssel kiegészülve. A klasszikus zenék tolmácsolására a vonósnégyes hivatott, a Group verzióval a filmzenék és a könnyűzene világában kirándulunk. Mindannyian klasszikus zenét játszottunk egész életünkben, de egy idő után rá kellett jönnünk, hogy túl sok a konvenció, ami a klasszikus zene körül kialakult. Azt éreztem, hogy megszűnik a kapcsolat a zenész és a közönség között. Ebből kiindulva döntöttünk úgy, hogy megcsináljuk a fából vaskarikát, így indult el az, hogy klasszikus hangszereken olyan zenéket játsszunk, ami közelebb áll a mai közízléshez – árulta el a zenekar vezetője.


Nagyon élvezte a közönség a Kupolakoncertet – fotó: Lokál

A legelső Group-koncertre megpróbáltak mindenki számára közérthető programot összeállítani, voltak filmzenék és tangók is. Amikor látták, hogy ez működik, egyre inkább elmerültek a könnyűzenében, illetve a rockzenében is.

– A legsikeresebb programjaink a Queen-est és a Szóljon a rock! válogatás, amibe Led Zeppelin, Scorpions, Bon Jovi, Black Sabbath is belefért. Magyarok közül is sokat átdolgoztunk, miskolciak vagyunk, így az Edda kihagyhatatlan, de KFT, Magna Cum Laude, Honeybeast is szerepelt már a programban. Egyébként a modern, mai dolgokat is bátran átformáljuk, így volt a műsoron Avicii és David Guetta is! – mondta Soós Gábor.


Városi rendezvényeken is fellép a formáció – fotó: Lokál

A zenekarban Soós Tibor dobol, ő a Miskolci Szimfonikus Zenekar tagja, Kun Alexandra a csellista, ő a Miskolci Nemzeti Színház zenekarában játszik, Krajnik Ágoston brácsázik, Vitányi Csaba hegedül, ők mindketten a Miskolci Szimfonikusok tagjai. Gábor szintén hegedűn játszik – illetve egyéb húros hangszereken is –, valamint az egyetemen tanít hegedűt.

– Ez a sorozat megy Miskolcon, itt nem csak zenélés van, hanem stand up, átvezetések humorral. Van, amikor jelmezt is húzunk! Exkluzív a helyszín, és az a fajta kapcsolat, ami itt megvan a közönségünkkel, az nagyon különleges. Interakció van a zenészek és a közönség között, sok a visszajelzés, visszaszólás, és erre biztatjuk is a nézőket! Itt 110 ember fér el egyszerre, van, amikor dupla estet kell tartanunk, mint most is – emelte ki a Kupolakoncertekkel kapcsolatban a zenekarvezető.

Kapcsolódó Cikkek

  • Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Mostantól korszerűsített és bővített betegfelvételi központ fogadja a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet épületébe érkezőket. A fekvő- és a járóbetegek felvételének szétválasztásával gyorsabb lesz a regisztráció, és csökken a várakozási idő.

  • Figyelemfelhívó séta a nők egészségéért

    Figyelemfelhívó séta a nők egészségéért

    A mellrák megelőzése érdekében a szűrővizsgálatok fontosságára igyekezett felhívni a figyelmet a Fagyöngy Egyesület, akik október első hétvégéjén idén is megrendezték a már hagoymányosnak nevezhető rózsaszín lufis sétájukat Veszprém belvárosában.

  • Öt sérült a karambolban

    Öt sérült a karambolban

    Összeütközött két autó az M5-ös autópálya soroksári szakaszán múlt kedden, öt ember megsérült. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-hez eljuttatott közleményben arról tájékoztatott, egy időre az érintett útszakaszon egy sávra szűkült le a forgalom.

  • Oktassák az állatvédelmet!

    Oktassák az állatvédelmet!

    Állatvédelmi oktatás bevezetését javasolja a Fidelitas megyei szervezete az oktatási intézményeknek Tatabánya mellett, Tatán, Oroszlányban, Kisbéren, Komáromban és Esztergomban.