EUR: 323,38 Ft
CHF: 283,20 Ft
2018. október 19., péntek
Nándor

Belföld

December 1-jéig meghosszabbítják a nemzeti konzultáció feladási határidejét

A kormány december 1-jéig meghosszabbítja a nemzeti konzultáció visszaküldési határidejét – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ csütörtökön az MTI-vel.

A hosszabbítást azzal indokolták, hogy az állampolgárok változatlanul rengeteg kérdőívet küldenek vissza. Hivatkoztak arra is, hogy az Európai Parlament múlt heti döntése alapján megindítanák a betelepítési program végrehajtását, és mindenkinek lehetőséget szeretnének biztosítani arra, hogy a konzultáció keretében is elmondhassa ezzel kapcsolatos véleményét.


A Fidesz és parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön kérte a kormányt, hosszabbítsa meg a nemzeti konzultáció határidejét egy héttel. Puskás Imre Fidesz-szóvivő elmondása szerint még most is százezres nagyságrendben érkeznek vissza a kérdőívek, és azt szeretnék, ha mindenki el tudná mondani a véleményét.

Hozzátette: a lehető legtöbb emberre van szükség, hogy meg tudják védeni Magyarországot a migránsok betelepítésétől, és attól a frontális támadástól, amit Soros György indított Magyarország ellen kizárólag azért, mert “nem akarunk bevándorlóország” lenni. Azt kérte, aki eddig nem töltötte ki az íveket, tegye meg.


Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Facebook-oldalán szerdán közölte, hogy az összesítések szerint már több mint 1,7 millióan mondták el véleményüket a nemzeti konzultáción, ami rekord, ennyien még soha nem vettek részt konzultációban.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Nyomoznak Gyurcsány cége ellen

    Nyomoznak Gyurcsány cége ellen

    Nyomozást rendelt el az Altus Portfólió Kft. gyanús hitelezési gyakorlata ügyében a Fővárosi Főügyészség. Mint ismeretes: a Magyar Nemzeti Bank augusztusban 15 millió forintos bírságot szabott ki Gyurcsány Ferenc cégére, mert a kft.

  • Robotizált tehénistállót adtak át Kocson

    Robotizált tehénistállót adtak át Kocson

    Egymilliárd forintos beruházással épült robotizált tehénistállót adtak át csütörtökön Kocson; az Aranykocsi Zrt. létesítményében az állatok fejését robotok végzik, emellett a takarmányozást, a trágyázást és a többi szükséges műveletet is teljesen automatizálták.