EUR: 346,21 Ft
CHF: 326,46 Ft
2020. május 29., péntek
Magdolna

Egyéb Miskolc

Dobogón végeztek az MVSI úszói

A százhalombattai  felnőtt rövidpályás országos úszóbajnokságon a Miskolc Városi Sportiskola (MVSI) sportolói közül Sztankovics Anna aranyérmet nyert, Vécsei Réka  bronzérmes lett 100 méter mellen.

A bajnokság zárónapján beigazolódott a papírforma, hiszen a középdöntőből Sztankovics Anna érkezett a fináléba a legjobb idővel, melyre még rá tudott tenni egy lapáttal: úgy lett magyar bajnok, hogy közben megjavította egyéni csúcsát.


Jurák Árpád (balról), Vécsei Réka, Sajgó László, Sztankovics Anna,Szollár Gergő a 100 m mell eredményhirdetése után

Az ezüstérem a 200 méter mell győztesének, a győri Sebestyén Dalmának jutott, de ami miskolci szempontból fontosabb: a döntőbe a hatodik idővel érkező, még csak másodéves serdülő Vécsei Réka hatalmas úszással kiharcolta a bronzérmet. Az MVSI mindkét sportolója második dobogós helyezését érte el az OB-n, hiszen a szerdai nyitónapon a 200 méter mellen Anna a második, Réka a harmadik helyen zárt.

Természetesen nagy a boldogság a csapat háza táján, hiszen Réka tavaszi két felnőtt magyar bajnoki címe mellett Annának köszönhetően a Miskolci Sportiskola történetének harmadik felnőtt úszó OB-aranyát is megünnepelhettük – fogalmazott Sajgó László, az MVSI edzője. – Azt gondolom, hogy a lányok áldozatos, kitartó munkája ezúttal is meghozta a gyümölcsét.

Eredmények: 100 m mell: 1. Sztankovics Anna (MVSI) 1:07,26, 2. Sebestyén Dalma (Győri ÚSE) 1:07,48, 3.Vécsei Réka (MVSI) 1:09,23.

Kapcsolódó Cikkek

  • Vili bá’ példát mutat!

    Vili bá’ példát mutat!

    Köstner Vilmos mesteredző láthatóan azt is betartja, ami csak javasolt: maszkba tartott edzést, kezében fertőtlenítős flakonnal.

  • Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Percek alatt fogyott el a Tankcsapda whiskey-je és itt most nem arra kell gondolni, hogy a fiúk gyorsan a pohár fenekére néztek. A rockbanda tagjai, összefogva a Jim Beam gyártójával Tankcsapda-díszdobozás változatot dobtak piacra, jótékony céllal.

  • Wojtyla100

    Wojtyla100

    Életnagyságú szobrot kapott a Szent István Bazilikában II. János Pál pápa (polgári nevén Karol Wojtyla) születésének századik évfordulója alkalmából.