EUR: 323,04 Ft
CHF: 282,02 Ft
2018. október 22., hétfő
Előd

Belföld

Dömötör Csaba: A baloldal továbbra is félrevezeti az embereket

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint megdöbbentő és botrányos, hogy a baloldal tovább folytatja küzdelmét a valóság ellen, és továbbra is félrevezeti az embereket.

Dömötör Csaba az MTI-nek arra reagált pénteken, hogy Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő a nap folyamán – a brüsszeli testület tájékoztatására hivatkozva – azt közölte: az Európai Bizottságnak nincs semmilyen tudomása a magyar kormányzati kampányban szereplő “Soros-tervről”.


Ujhelyi írásbeli kérdéssel fordult a bizottsághoz, amelyben tájékoztatást kért a kormány által “közpénzmilliárdokból folytatott kampányban szereplő, állítólagos +Soros-terv+ végrehajtásáról”. A szocialista politikus közlése szerint a levélre Frans Timmermans, a testület első alelnöke válaszolt, egyértelművé téve, hogy a nemzeti konzultációban hivatkozott tervről “nincs semmilyen tudomásuk”. “Van viszont számos program és európai kezdeményezés, amely a menekültkérdés megoldását segíti elő” – emelte ki közleményében Ujhelyi István.

Dömötör Csaba úgy fogalmazott: Ujhelyi István azok után is letagadja a bevándorlást segítő tervek létezését, hogy az Európai Parlament (EP) csütörtökön döntést hozott ezekről. Ugyanis arról döntöttek Strasbourgban, hogy “létre kell hozni egy kötelező, állandó eljárást a bevándorlók szétosztására, felső létszámkorlát nélkül”. A betelepítéseket azokban az országokban kezdenék, amelyek – szerintük – még nem fogadtak be elég bevándorlót – tette hozzá.


Jelezte: Ujhelyi István szavai különösen botrányosak, tudva, hogy csütörtökön magyar baloldali képviselők is támogatták szavazatukkal a betelepítési rendeletet.

Az államtitkár kijelentette, a magyar baloldal két dolgot tett egyértelművé, egyrészt “nem tud szabadulni a hazugságpolitikától”, másrészt a magyarok nem számíthatnak az ellenzékre, ha az ország biztonságáról van szó.

Dömötör Csaba hangsúlyozta: a kormány továbbra is minden létező eszközzel küzd a betelepítések ellen. Ezért is biztatja a magyarokat arra, hogy vegyenek részt a konzultációban, ezzel segítsék ezt a küzdelmet.

Csütörtökön az EP plenáris ülése jóváhagyta a parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) által a dublini szabályozás reformtervezetéről októberben elfogadott tárgyalási mandátumot, így ennek alapján kezdődhetnek majd meg az intézményközi egyeztetések, amint a tagállami kormányokat tömörítő tanács is kialakítja az álláspontját.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Németh Zsolt: A rendszerváltozás nem értelmezhető 1956 nélkül

    Németh Zsolt: A rendszerváltozás nem értelmezhető 1956 nélkül

    Az 1956-os forradalom része annak a folyamatnak, amelynek eredménye a rendszerváltozás és az azt követő, harminc éve tartó békekorszak – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfőn, a Rákóczi Szövetség Műegyemeten tartott október 23-ra emlékező rendezvényén.

  • Ötmillió magyar büszke a rendőrökre

    Ötmillió magyar büszke a rendőrökre

    A felnőtt magyar népesség 63 százaléka ért egyet azzal, hogy Magyarország büszke lehet a rendőreire; ennek ellenkezőjét a megkérdezettek 27 százaléka mondja – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából, amelyet az Astoriánál történt október 23-i rendőri roham 12.