2020. június 03., szerda
Klotild, Cecília

Egyéb XXI.kerület

Együtt fejlődnek a gyerekek az új játszóeszközökön

A csepeli Csodakút Egyesített Óvoda Hétszínvirág Tagóvodája új játszóudvarainak átadásán Borbély Lénárd polgármester elmondta, hogy az önkormányzat 2014-ben döntött a bölcsődék, óvodák, játszóterek felújításáról.

– A Csepeli Gyermeksziget Program a gyerekekről, a jövő nemzedékéről szól. Ennek keretében 2019-ig az összes bölcsődét, óvodát és játszóteret felújítjuk. Idén 400 millió forintot költünk négy óvoda és két bölcsőde rendbetételére. Hamarosan a Posztógyár utcában található óvoda  következik.


A Hétszínvirág Óvoda nagyobbik és kisebbik udvarának felújítása 39 millió forintba került. A Csepeli Városgazda Zrt. munkatársainak közreműködésével szép és megfelelő környezetet sikerült létrehozni annak a 82 gyermeknek, akik jelenleg ide járnak. Közülük hét sajátos nevelési igényű, hiszen a Hétszínvirágban több mint két évtizede foglalkoznak enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos, autista és egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő gyermekek integrált nevelésével.

Az oviudvarok tervezésénél ezt a fontos szempontot is figyelembe vették, hogy a sajátos nevelési igényű kisgyermekek együtt tudjanak játszani ép fejlődésmenetű társaikkal. Az óvodához tartozó összes terület, így a játékterek, a közlekedőterületek, az előkert és a tornacsarnok mögötti kihasználatlan zöldfelület is új funkciókat kapott. Gazdaságossági szempontok miatt a területen fúrt kutat hoztak létre, amely biztosítani tudja a teljes zöldfelület locsolását. Az egyedi játékok a Csepeli Városgazda Zrt. faipari osztályán készültek. A zöld környezet elősegíti a növényismeret bővülését, a tankertben magas ágyások, gyümölcsfák, gyümölcsbokrok és fűszerkert is találhatók. Mindkét udvarba új játéktárolókat helyeztek ki, a nagy udvar egy kinti foglalkozásokra alkalmas fedett pavilonnal is gazdagodott. Ennek központi eleme a kacsalábon álló vár.


Kapcsolódó Cikkek

  • Vili bá’ példát mutat!

    Vili bá’ példát mutat!

    Köstner Vilmos mesteredző láthatóan azt is betartja, ami csak javasolt: maszkba tartott edzést, kezében fertőtlenítős flakonnal.

  • Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Milliókat hozott a Tankcsapda-whiskey

    Percek alatt fogyott el a Tankcsapda whiskey-je és itt most nem arra kell gondolni, hogy a fiúk gyorsan a pohár fenekére néztek. A rockbanda tagjai, összefogva a Jim Beam gyártójával Tankcsapda-díszdobozás változatot dobtak piacra, jótékony céllal.

  • Wojtyla100

    Wojtyla100

    Életnagyságú szobrot kapott a Szent István Bazilikában II. János Pál pápa (polgári nevén Karol Wojtyla) születésének századik évfordulója alkalmából.

  • Hol vagy, Brigitta?

    Hol vagy, Brigitta?

    A szekszárdi rendőrök keresik a 17 éves Kocsis Brigittát, aki március 28-án távozott engedély nélkül a szedresi lakásotthonból, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem ad magáról.