2019. január 16., szerda
Gusztáv

Belföld

Életfogytiglant kapott emberölésért az idősgondozó

Emberölés bűntette és lopás vétsége miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt a bíróság egy idősgondozót. Az elsőfokú ítéletet szerdán hagyta helyben a Debreceni Ítélőtábla, így az jogerőre emelkedett – közölte a táblabíróság szóvivője az ítélethirdetés után az MTI-vel. Fórizs Ildikó hozzátette: az elítélt asszony legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott házi segítségnyújtással foglalkozott, főként időskorúaknak segített Bocskaikertben. 2014 márciusára anyagi nehézségei lettek, tartozásai felhalmozódtak. Elhatározta, hogy a gondozottaktól szerez pénzt, illetve értéktárgyakat.


2014 júniusában határidős fizetési kötelezettségei voltak, ezért elhatározta, hogy felkeresi azt a gondozottját, akitől korábban már lopott arany ékszereket, és akár életének kioltása árán is pénzt szerez tőle.

Az idős asszony beengedte a háza udvarára a vádlottat, aki rátámadt, hogy ékszereit megszerezze; többször megszúrta az idős asszonyt, majd a nyakát is átvágta. Ezt követően a sértett által viselt ékszereket magához vette, a táskáját a benne lévő pénztárcával elvitte. Mintegy 295 ezer forint értékben szerzett így javakat. A sértett holttestét másnap a fia fedezte fel. Az idős asszony sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életét a gyors és szakszerű orvosi segítség sem menthette volna meg.

A vádlott mind a nyomozás, mind pedig a bírósági eljárás során tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését – ismertette a bírósági szóvivő.

Kapcsolódó Cikkek

  • Magyarország jobban teljesít, és ez a turizmus teljesítményén is látszik

    Magyarország jobban teljesít, és ez a turizmus teljesítményén is látszik

    A legfrissebb adatok szerint továbbra is folyatódott a növekedés a magyar turizmusban, egyre több külföldi turista érkezik Magyarországra, és a magyarok is többet utaznak. Tavaly novemberben közel 5 százalékkal nőtt a beutazó vendégforgalom, a belföldi turizmus pedig több mint 8 százalékkal nőtt az előző évhez képest – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.

  • Megszületett az ítélet! Börtönbe megy a zuglói gázoló

    Megszületett az ítélet! Börtönbe megy a zuglói gázoló

    A Fővárosi Törvényszék szerdán bűnösnek találta T. Klára Petrát, aki még 2016 novemberében bódult állapotban halálra gázolt egy 85 éves férfit Zuglóban, tette után pedig segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről – írja a Bors.

  • Idén 5,9 milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek

    Idén 5,9 milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek

    Megjelentek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázati felhívásai, a civil szervezetek idén összesen 5,9 milliárd forintos keretösszegre nyújthatnak be pályázatokat – jelentette be a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára egy szakmai rendezvényen szerdán Nyíregyházán.

  • Megkezdődött az influenza járvány

    Megkezdődött az influenza járvány

    Megkezdődött az influenzajárvány az országban, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint január 7. és 13. között 19 300 ember, az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak panaszukkal orvoshoz – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a heti jelentésében szerdán.