EUR: 323,38 Ft
CHF: 283,20 Ft
2018. október 19., péntek
Nándor

Belföld

Felfüggesztik a gázszolgáltatás kikapcsolását az ünnepi időszakban

Önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállal az NKM Nemzeti Közművek Zrt. a lakossági földgázszolgáltatásra december 16. és 2018. január 7. között.

A szolgáltató keddi közleménye hangsúlyozza, hogy a moratórium nem csak a védett fogyasztókra, hanem a 60 napon túli számlatartozást felhalmozó lakossági ügyfelekre is vonatkozik. Kóbor György, a társaság vezérigazgatója szerint azért döntöttek így, hogy az ünnepeket minden család nyugalomban tölthesse – írták.


A nemzeti közművek – a hagyományoknak megfelelően – a pénteken induló Mikulásgyárat is segíti: a jótékonysági akció gázellátását 2011 óta biztosítják, idén pedig az áramszolgáltatásról is gondoskodnak. A rászorulókat emellett ajándékgyűjtéssel és ételosztással is támogatják, az adományok szétosztásában pedig önkéntes munkával vesznek részt a társaság alkalmazottai. A szolgáltató Feszty Árpád úti telephelyén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2010 óta jelképes összegért hajléktalanszállót üzemeltet – tették hozzá.

A nemzeti közművek a gazdasági és a társadalmi környezet alapján határozza meg támogatási politikáját, kiemelten figyelve a környezettudatosságra és a nehéz sorsú emberek megsegítésére – áll a közleményben.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nyomoznak Gyurcsány cége ellen

    Nyomoznak Gyurcsány cége ellen

    Nyomozást rendelt el az Altus Portfólió Kft. gyanús hitelezési gyakorlata ügyében a Fővárosi Főügyészség. Mint ismeretes: a Magyar Nemzeti Bank augusztusban 15 millió forintos bírságot szabott ki Gyurcsány Ferenc cégére, mert a kft.

  • Robotizált tehénistállót adtak át Kocson

    Robotizált tehénistállót adtak át Kocson

    Egymilliárd forintos beruházással épült robotizált tehénistállót adtak át csütörtökön Kocson; az Aranykocsi Zrt. létesítményében az állatok fejését robotok végzik, emellett a takarmányozást, a trágyázást és a többi szükséges műveletet is teljesen automatizálták.