2019. február 24., vasárnap
Mátyás

Belföld

A szocialisták elvettek egyhavi nyugdíjat

A szocialisták most azt mondják, hogy számukra az egyik legfontosabb társadalmi csoport a nyugdíjasoké, de amikor kormányon voltak, elvettek tőlük egyhavi nyugdíjat és megdrágították az életüket – hangsúlyozta a Fidesz az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A nagyobbik kormánypárt Molnár Gyula MSZP-elnök szavaira reagált, aki az Európai Unió szociális pilléréről szóló tanácskozást megnyitó beszédében úgy fogalmazott, hogy az ország kettészakadt. Pártja számára az egyik legfontosabb társadalmi csoport a nyugdíjasoké – közölte.


A Fidesz azt írta, hogy a szocialisták háromszorosára emelték a gáz árát és kétszeresére az élelmiszerek általános forgalmi adóját. A nyugdíjakat eközben hagyták elértéktelenedni, és soha nem adtak sem nyugdíjprémiumot, sem étkezési utalványt – tették hozzá.

“A kormánypártokra számíthatnak a nyugdíjasok. Azt szeretnénk, hogy az ország gazdasági sikereiből ők is részesüljenek” – fogalmaztak.


A novemberi nyugdíj-kiegészítés és nyugdíjprémium után már megkezdődött az Erzsébet-utalványok postázása is – olvasható a közleményben.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Új meteorvadász kamerarendszert építenek ki Magyarországon

    Új meteorvadász kamerarendszert építenek ki Magyarországon

    A lehulló meteorok pályájának kiszámítását és a becsapódó meteoritok megtalálását segíti az a kamerarendszer, amelynek első elemét a szakemberek március elején telepítik Mátraszentimre közelében, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének Piszkéstetői Obszervatóriumánál.

  • Kormánybiztos: A legsürgetőbb feladat a közterületek rendbetétele a Budai Várnegyedben

    Kormánybiztos: A legsürgetőbb feladat a közterületek rendbetétele a Budai Várnegyedben

    A legsürgetőbb feladat a közterületek, zöldfelületek, sétányok és utak rendbetétele a Budai Várnegyedben, aztán a folyamatban lévő beruházások befejezése – mondta Fodor Gergely, a várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztos a Mandinernek adott interjújában, amely szombaton jelent meg az internetes lapban.