2019. január 17., csütörtök
Antal, Antónia

Sport

Fradi: Senki nem fogja megúszni

Verekedés, késelés, félelemkeltés rontotta el a fradisták ünnepét a Debrecen elleni NB I-es meccsen, amelyet a csapat 2-1-re nyert meg, és amelyen először volt telt ház a Groupama Arénában. Az ultracsoportok visszatérése azonban már az első alkalommal bajt hozott. A klub tegnap az alábbi közleményt adta ki:

„A szombati mérkőzésen jelentős szurkolói rendbontás történt, melyben többen súlyosan megsérültek. Az FTC mindenben együttműködik a rendőrséggel, minden segítséget megad ahhoz, hogy a leghamarabb megtalálják a bűnelkövetőket. A klub a legszigorúbb eljárást várja el a bűnüldöző szervektől (…). Körülbelül 50 ember szervezetten vett részt a történtekben, közülük mindenkit be tudunk azonosítani.


A stadion technikai rendszere erre tökéletesen alkalmas. Lassú a folyamat, de senki sem fogja megúszni, azok sem, akik maszkot húztak, vagy akik többször is ruházatot és cipőt váltottak, hogy megnehezítsék a későbbi azonosítást (…). A verekedésekben részt vevőknek – a vizsgálatok lezárásáig – haladéktalanul felfüggesztjük a belépésre jogosító szurkolói kártyáját, annak is, aki kést hozott be, azoknak is, akik megszegték bármilyen egyéb módon a pályarendszabályban foglaltakat.”

Kapcsolódó Cikkek

  • Újabb rekordokra készül az Év Sportolója címre jelölt Veres Roland

    Újabb rekordokra készül az Év Sportolója címre jelölt Veres Roland

    A 2018-as év legjobb hazai férfi sportolója cím esélyei közé választották a tavaly három Eb-aranyat nyert Veres Rolandot. A sporttörténelmi kick-box rekordokra pályázó és profi ökölvívó karrierre is készülő klasszis sorrendben másodszor szerepel a top 10-es listán, ráadásul egyetlen…

  • Ki lesz a befutó a Barcánál?

    Ki lesz a befutó a Barcánál?

    Lassan, de biztosan közeledik a téli átigazolási időszak utolsó napja. Éppen ezért érdekes a Barcelona jelenlegi helyzete, ugyanis a katalán klub a csatár poszt tekintetében rendkívül szerényen áll, lényegében Luiz Suárezen kívül nincs senki, aki bevethető lenne ezen a helyen.