EUR: 323,22 Ft
CHF: 283,33 Ft
2018. október 18., csütörtök
Lukács

Egyéb Tatabánya

Itt megtudják, mi a néptánc

Tapasztalatcsere, szakmai fejlődés és a hagyományok ápolása – ezek azok a dolgok, amiért anno életre hívták az Agora Koreográfus Versenyt.

Az Alapítvány a Tatabánya Tánckultúrájáért és a Vértes Agorája közös szervezésében immáron ötödik alkalommal jöttek össze a táncegyüttesek az ország több területéről, hogy megmutassák, hova fejlődtek az évek során. Mint minden évben, most is az volt a cél, hogy közel hozzák a népi kultúrát az emberekhez. Emmer Róbert, a Bányász Táncegyüttes vezetője és az alapítvány elnöke elmondta: – Azok a fiatalok, akik ide eljönnek, megtapasztalhatják, hogy miről szól a néptánc, valamint megérezhetik azt a közösségi munkát, ami mögötte van, továbbá azt, hogy a sikerért meg kell dolgozni és ki kell tartani.


A rendezvény az amatőr és hivatásos együtteseknél dolgozó és alkotó koreográfusok számára nyújt lehetőséget a bemutatkozásra és az ismeretek bővítésére. A résztvevők előadását szakmai zsűri értékelte. Árendás Péter, a zsűri egyik tagja azt mondta, ő a zenei összeállítást figyelte, milyen a tánc és a zene viszonya és hogy mennyire pontosak az előadók. A legfontosabbnak mégis a tanulást nevezte, azáltal, hogy a táncosok látják egymás produkcióit.

– Lényeges, hogy a továbbiakban is lelkesedéssel és hittel folytassák a munkát, amellett tökéletesítsék a szakmaiháttér-ismeretüket. Tudják, hogy mit miért táncolnak, és elhelyezni néprajzilag is. Hiszen ez a szakmának nagyon fontos – tette hozzá a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem néprajz tanszékének adjunktusa.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Tizenegy ország katonái tanultak nálunk

    Tizenegy ország katonái tanultak nálunk

    Összesen tizenegy országból érkeztek katonák – valamint rendőri és civil felkészülők – Szolnokra, a Béketámogató Kiképző Központba, hogy részt vegyenek a 36.

  • Szinte egész Újpest sportolt!

    Szinte egész Újpest sportolt!

    ngetegen mennek el, és nagyszerű hangulatot teremtenek.Így volt az az őszi rendezvényen is: az Újpest Atlétikai Stadionjában ismét a sporté volt a főszerep, de természetesen a hagyományos főzőverseny sem maradhatott el.