EUR: 312,97 Ft
CHF: 261,52 Ft
2018. április 26., csütörtök
Ervin

Belföld

Kihallgatja az ügyészség Dobrev Klárát

Dobrev Klárát a következő hetekben kihallgatja az ügyészség az előzetesben ülő Czeglédy Csaba bűnügyében – értesült az Origo. A lap úgy tudja, a bukott miniszterelnök feleségének azért kell a hatóság kérdéseire válaszolnia, mert a tulajdonában lévő Altus Zrt. több kölcsönt is adott Czeglédynek.

Két hét múlva kihallgatja az ügyészség Dobrev Klárát a Czeglédy-Csurcsány-botrány ügyében – tudta meg az Origo.


Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök felesége az után került képbe, hogy kiderült, az Altus Zrt. több kölcsönt is adott az előzetesben ülő baloldali politikus cégének – írja a lap.

Mint arról a Lokál is beszámolt, az Origo október elején mutatott be egy dokumentumot, amely szerint az Altus Portfolio Kft. 78 millió forintos kölcsönt adott a Human Operatornak, a szerződést a Gyurcsány-birodalom részéről Dobrev Klára, az exminiszterelnök felesége írta alá 2016-ban.


Az Origo felidézi, hogy Gyurcsány Ferenc többféle magyarázattal is előállt.

A DK-elnöke korábban azt mondta, hogy idén kereste meg őt Czeglédy, hogy pénzügyi gondjain segítsen, azonban az is kiderült, hogy a bukott miniszterelnök nem mondott igazat, mert Czeglédy és az Altus között tavaly jött létre egy kölcsönszerződés 78 millió forint értékben, ráadásul Gyurcsány arról is beszélt, hogy ők is vesztettek pénzt, miközben Czeglédyék azt kamatostul visszafizették. A kölcsönügylettel kapcsolatban azonban újabb kérdések is felmerültek. A DK-elnöke többször arról beszélt, hogy azért adott pénzt Czeglédynek, mert a barátja – írja az Origo.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek