EUR: 322,57 Ft
CHF: 282,67 Ft
2018. október 24., szerda
Salamon

Egyéb Székesfehérvár

Könyvtárat, könyvtárost köszöntöttek

Fennállásának 50. évfordulóját ünnepli a Széna téri könyvtár. A jeles alkalom megünneplésére november 20-án, hétfőn 16 órakor várták az intézménybe a régi és a jelenlegi munkatársakat, olvasókat és támogatókat. A rendezvényen közreműködött a Széna téri Általános Iskola alsós kórusa és F. Dőry Magdolna, versmondó.

A Tóth György-emlékérmet Tácziné Bartos Barbara, a Vörösmarty Mihály Könyvtár Mészöly Géza utcai tagkönyvtárának megbízott vezetője vehette át, aki magas színvonalú munkája mellett számos önkéntes karitatív feladatot végez az idősek és a fogyatékos fiatalok körében.


50. évfordulóját ünnepli a Széna téri Könyvtár Fotó: József Lipót

 

A méltatásban elhangzott, hogy szakmai pályafutását gyakornokként kezdte a Városi Könyvtárban, majd a Széna téri tagkönyvtárban olvasószolgálatos munkakörben dolgozott, később a József utcai tagkönyvtár vezetője volt. Ezt követően a Sziget Utcai Általános Iskola fiókkönyvtárában dolgozott. Szívén viseli az olvasás népszerűsítését és a fiatalokkal való foglalkozást. Számos író-olvasó találkozót szervezett, ötletei alapján valósult meg a könyvtár
gyermekrészlege.

Tácziné Bartos Barbara 1999 óta a Mészöly Géza utcai tagkönyvtárban dolgozik, igazi közösséget sikerült ott kialakítania, számtalan rendezvény szervezése kapcsolható a nevéhez. Olvasóklubot vezet a Szárazréti Idősek Otthonában, rendszeresen vezet – a fiatalok szellemi fejlődését elősegítő – foglalkozásokat a Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézményében.

Kapcsolódó Cikkek