2018. október 20., szombat
Vendel

Belföld

Köves Slomó: A Jobbik az elmúlt 15 évben a rasszizmusra építette politikáját

A Jobbik az elmúlt 15 évben a rasszizmusra építette politikáját, és most úgy akar mosakodni, hogy közben elfelejt kilépni az ürülékes vödörből – mondja a Köves Slomó a Mandinernek.

Az EMIH vezető rabbija azután nyilatkozott a lapnak, hogy egy újabb hangfelvétel került nyilvánosságra, amiben a Jobbik országgyűlési képviselője, Apáti István és a Jobbik volt képviselője, jelenleg a jobbikos tiszavasvári önkormányzat alkalmazásában álló Zagyva György Gyula az auschwitzi haláltábor kapuján álló feliratot idézik az önfenntartó börtönök kapcsán, miközben röhögnek.


A Mandiner megkérdezte Köves Slomót, az EMIH vezető rabbiját is arról, hogy mit gondol Apáti kijelentéseiről.

„Az idézett hangfelvétel sajnos nem lep meg. Egy olyan párt képviselője mondta, amely az elmúlt 15 évben a rasszizmusra építette politikáját, és most úgy akar mosakodni, hogy közben elfelejt kilépni az ürülékes vödörből. Ennek a pártnak az elnöke még idén januárban is azt mondta, hogy ha kiderülne róla, hogy zsidó akkor lemondana a párt vezetéséről. Mi ez, ha nem antiszemitizmus?” –  idézi Köves válaszát a lap.


Íme a hangfelvételek:

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek