EUR: 322,77 Ft
CHF: 281,53 Ft
2018. október 20., szombat
Vendel

Külföld

Lakásán hallgatták le a román belügyminisztert

Egy fali telefoncsatlakozó mögé rejtett, lehallgatókészüléket talált bukaresti bérelt lakásában Carmen Dan román belügyminiszter – közölte csütörtökön a román média, a politikus egy előző esti bejelentésére alapozva.

A miniszter a – bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párthoz (PSD) közel álló – Romania TV hírtelevízióban számolt be felfedezéséről, amelyet elmondása szerint azért hozott nyilvánosságra, mert tagja a legfelsőbb védelmi tanácsnak (CSAT) és hozzáférése van a legszigorúbban őrzött államtitkokhoz, így a magánlaksértés esetében nemzetbiztonsági kockázatnak tekinthető. A tárcavezető kihívta a rendőrséget, az ügyben a legfelsőbb ügyészség indított bűnvádi eljárást ismeretlen tettes ellen.


Ovidiu Marincea, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szóvivője cáfolta, hogy a SRI-nek bármilyen köze lenne a miniszter lakásán felfedezett szerkezethez, hozzátéve, hogy egy olcsó, 200-300 lejért (13-20 ezer forintért) internetről megrendelhető készülékről van szó. Szerinte ilyet sem a hazai, sem a külföldi hírszerző szolgálatok nem használnak, ezért feltételezhető, hogy azt egy magánszervezet szerelte be.

“A SRI nem hallgatja le Románia belügyminiszterét, az ég szerelmére! A SRI egy kémelhárítási szolgálat, amely elfogja a kémeket. A SRI nem telepít jogosulatlanok által leleplezhető technikát” – fakadt ki a Romania TV műsorában a szóvivő. Hozzátette: a SRI is roppant súlyos esetnek tartja azt, hogy valaki a nemzetbiztonsági testület egyik tagja után kémkedik, és minden szakmai támogatást megad a nyomozati szerveknek a tettes leleplezéséhez.


A belügyminiszter lakásán talált lehallgatókészülék a PSD azon állítását látszik igazolni, hogy Romániában egy obskúrus háttérhatalom képviselői próbálják zsarolással, megfélemlítéssel félreállítani az ország demokratikus választásokon felhatalmazott vezetőit. A PSD végrehajtó bizottsága két hete hivatalos nyilatkozatban ítélte el az országot irányító “párhuzamos államot” azt követően, hogy Liviu Dragnea pártelnököt újabb – immár harmadik – ügyben idézte be gyanúsítottként a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Kapcsolódó Cikkek