EUR: 322,02 Ft
CHF: 281,58 Ft
2018. október 18., csütörtök
Lukács

Egyéb Szekszárd

Lezárult a klímapályázatok határideje

Szekszárd 2009-ben csatlakozott a klímabarát települések szövetségéhez és azóta – az országban csaknem egyedülálló módon – klímaalapot hozott létre. Évről évre kisebb-nagyobb összegekkel tölti fel az önkormányzat ezt az alapot.

Az idén a város másfél millió forintot szánt erre a célra, és a szeptember 20-án nyilvánosságra hozott pályázati felhívásban három kategóriát jelölt meg, amelyre lehetett pályázni. A támogatásra október végéig lehetett jelentkezni. Ezen időszak alatt 142 pályázatot nyújtottak be a szekszárdi klímakör tevékenységét koordináló Zöldtárs Környezetvédelmi Alapítványhoz. A pályázatok közül összesen 125 igény érkezett ún. IBC tartályokra, 12 pályázat érkezett zöldfelület-gazdálkodásra és 5 közoktatási intézményekből klímavédelmi programok lebonyolítására. A benyújtott pályázatokat a Zöldtárs Környezetvédelmi Alapítvány az önkormányzat gazdasági és pénzügyi bizottsága elé terjeszti, amely a decemberi ülésén fogja elbírálni a pályázatokat. A bizottság döntését követően az alapítvány kiértesíti a pályázókat. A pályázók többsége pozitív elbírálásra számíthat, néhányuk azonban idén nem számíthat támogatásra, ugyanis a másfél millió forintos kerettel szemben több mint kétmillió forint a pályázati igény.


Kapcsolódó Cikkek

  • Tizenegy ország katonái tanultak nálunk

    Tizenegy ország katonái tanultak nálunk

    Összesen tizenegy országból érkeztek katonák – valamint rendőri és civil felkészülők – Szolnokra, a Béketámogató Kiképző Központba, hogy részt vegyenek a 36.

  • Szinte egész Újpest sportolt!

    Szinte egész Újpest sportolt!

    ngetegen mennek el, és nagyszerű hangulatot teremtenek.Így volt az az őszi rendezvényen is: az Újpest Atlétikai Stadionjában ismét a sporté volt a főszerep, de természetesen a hagyományos főzőverseny sem maradhatott el.