2018. október 21., vasárnap
Orsolya

Egyéb IV.kerület

Lezsák Sándor nyitotta meg a Rex új közösségi terét

Nem szokványos szoboravató volt az újpesti Rex Állatsziget kapujában. Egykori gazdája, Michaela Josefa Prinzessin von Sayn Wittgenstein német hercegnő kívánságának és adományának köszönhetően szobrot kapott Attila, az örök álomra szenderült magyar vizsla, ezzel pedig hivatalosan is megnyílt az Angyalkert, azaz az állatsziget új közösségi tere, sőt bemutatták egy országos állatvédelmi oktatási központnak, a Felelős Állattartás Házának terveit.

Király Péter, a Rex Alapítvány és Állatsziget alapítója a szoboravatón Attila álomszerű történetéről mesélt, akiért több mint egy évtizeddel ezelőtt futott be a német hercegnő limuzinja az Állatszigetre, hogy a kölyökvizslát Bajorországba vigye. Tizenkét éven át tartó szoros barátságuk emlékét mostantól az Örök álom címet viselő szobor, Lukács István szobrászművész alkotása őrzi.


A szobrot Lezsák Sándor a Magyar Országgyűlés alelnöke, valamint Újpest alpolgármesterei, Dr. Zsigmond Barna Pál és Nagy István avatták fel ( Fotó: Sáfár Tibor )

A Rex több mint állatmenhely: szórakoztató- és oktatóközpont is, ahol a látogatóknak a felelős állattartás fortélyait tanítják a természet és az élővilág megbecsülésének szellemében. Az állatokhoz való pozitív viszonyulást, a felelős állattartás fontosságát emelték ki beszédükben a szobor leleplezői is: Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés elnöke és dr. Zsigmond Barna Pál, Újpest alpolgármestere.
– Ez a szobor egy érzésvilágnak: az emberségnek, a szeretetnek állít örök emléket. Bronzba öntve magasztalja az egyik legrégebbi, legmélyebb kapcsolatot: ember és kutya barátságát, ezt a különleges szimbiózist, amit talán csak az érthet meg igazán, akinek volt vagy van kutyája – mondta beszédében dr. Zsigmond Barna Pál.

Az Angyalkert megnyitása mellett bemutatták az országos állatvédelmi oktatási központjának, a Felelős Állattartás Házának terveit is. Az intézmény a tervek szerint egy olyan oktatóközpont lesz, ahol a jövő generációi interaktív módon sajátíthatják el a felelős állattartás alapjait.
 Ahhoz, hogy állataink boldog életet élhessenek, komoly szemléletváltásra van szükség a magyar társadalomban, ennek pedig az oktatás és a közösségépítés a kulcsa. Fontos, hogy a felelős állattartás az emberek mindennapjainak részévé váljon. Ezért is alapítottuk meg idén májusban a felelős állattartás napját, amelynek nem titkolt célja volt, hogy felhívja a figyelmet az emberek egyéni felelősségére. Ennek a folyamatnak lesz egy újabb állomása az oktatóközpont is, ahova az ország minden tájáról várjuk majd az érdeklődőket – fejtette ki dr. Király Péter, a Rex alapítója.


Az oktatóközpont építése előreláthatólag 2018-ban kezdődik a Rex Állatszigeten. A projekt nemzetközi és hazai pályázatokból, valamint közösségi finanszírozásból valósul meg. Aki szeretné segíteni az oktatóközpont felépítését, akár már egy téglajegy megvásárlásával is megteheti, amiért cserébe a nevét feltüntetik az Állatszigeten megépülő Felelős Állattartás Házának fogadótermében.

A Rex Kutyaotthon Alapítványról

A Rex Kutyaotthon Alapítvány küldetése a kóbor állatok létszámának csökkentése és a felelős állattartás népszerűsítése. Az alapítvány az állatmentés, -elhelyezés, -ivartalanítás, örökbe adás, oktatás és felvilágosítás eszközeivel immár 25 éve töretlen kitartással végzi tevékenységét. Munkatársai hisznek abban, hogy Magyarországon is eljön az az idő, amikor valamennyi állatnak boldog élete és felelős gazdája lesz, és nem kell értelmetlen szenvedéstől vagy elpusztulástól rettegnie. Állatbarát adományozóik támogatásának köszönhetően egyre bővül az alapítvány állatvédelmi központja, az ingyenesen látogatható újpesti Rex Állatsziget, ahol naponta több mint 250 állat ellátásáról gondoskodnak. Szemléletformáló programjaikon több mint tízezer gyermek és felnőtt sajátíthatja el évről évre, hogyan válhatnak kedvenceik felelősségteljes gazdájává.

Kapcsolódó Cikkek