2018. október 18., csütörtök
Lukács

Belföld

Még soha nem volt ilyen nagy a német beruházási kedv Magyarországon

Még soha nem volt ilyen nagy a német beruházási kedv Magyarországon a rendszerváltoztatás óta, a növekvő gazdasági teljesítmény vonzza a német befektetőket – mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, miután tárgyalt a Német Középvállalati Szövetségének (BVMW) delegációjával.

Balog Zoltán újságírók előtt azt mondta, Közép-Európa és a visegrádi országok (V4) lesznek Európa gazdasági motorjai a jövőben, sikerült ugyanis valóságos termelésre építő gazdaságpolitikát kialakítani, ami vonzó a befektetőknek.


Kiemelte, a BVMW a gazdaság irányításában szerepet vállaló egyik legjelentősebb intézmény Németországban, ezért “óriási dolog”, hogy a képviselői Magyarországon újra és újra áttekintik, hogy az olyan nagy német vállalatok mellett, mint a Mercedes és az Audi, hogyan tudnak a középvállalkozók is érvényesülni az országban.

A német középvállalatoktól rengeteget lehet tanulni például a vállalkozáskultúráról, a családi vállalkozások generációkon átnyúló lehetőségeiről, illetve az állami segítségnyújtás különböző formáiról – tette hozzá a miniszter.


Balog Zoltán elmondta, a megbeszélésen szó esett arról is, hogyan tudnának a német középvállalaltok nagyobb szerepet vállalni az egészségügyi szektorban, a szociális gondoskodás terén, valamint az informatikai rendszerek biztonságának fejlesztésében.

Mario Ohoven, a BVMW elnöke arról beszélt, hogy szeretnék a német-magyar gazdaságpolitikai kapcsolatokon belül a középvállalati szektort is erősíteni, ugyanis a kedvező adózásnak köszönhetően egyre több német középvállalkozó érdeklődik Magyarország iránt.

A szövetség elnöke dicsérte a magyar oktatási rendszert, véleménye szerint Magyarország kiválóan alkalmazza a Németországban kifejlesztett duális oktatási formát.

Az elnök szerint számos területen van lehetőség az együttműködésre a két ország között, ilyen például a Magyarországot jellemző mezőgazdaság, illetve a Németországban kiemelkedő technológiai (high tech) terület.

Mario Ohoven úgy fogalmazott, Magyarország a történelem során sokszor bizonyította, hogy óriási lehetőségek rejlenek benne, a jelenlegi kormány pedig jó úton halad a gazdaságpolitikában.

Az 1975-ben alakult Német Középvállalati Szövetség a legnagyobb pártsemleges független németországi szervezet, amely majdnem 280 ezer kis- és középvállalat kilencmillió dolgozóját képviseli.

A tájékoztató háttéranyaga szerint a delegáció három napot tölt Magyarországon, ezalatt mások mellett találkoznak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • A csok hatékonyabb a lakáskasszáknál

    A csok hatékonyabb a lakáskasszáknál

    A csok (családi otthonteremtési kedvezmény) jól működő rendszer, hatékonyabb a lakáskasszáknál – mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

  • Tömegek a Gerecse Kapujánál

    Tömegek a Gerecse Kapujánál

    A szép őszi időnek is köszönhető, hogy a szabadidős programokat kedvelők szívesen keresik fel a térség új turisztikai központját, az augusztusban átadott Gerecse Kapuját és környékét.

  • Mák Kata: Hálás vagyok a sorsnak, hogy édesanya lehetek

    Mák Kata: Hálás vagyok a sorsnak, hogy édesanya lehetek

    Mák Kata nevéhez híven mindig is hitt a fortuna erejében, hiszen az élet olyan lehetőségeket sodort elé, amik által elérte az álmait. A SzerencseSzombat háziasszonya leginkább azért hálás a sorsnak, hogy hamarosan megszületik első gyermeke, akinek már most a kistestvért terveznek párjával.