2017. december 15., péntek
Valér

Külföld

Megvásárolták Anne Frank egykori otthonát

Az Anne Frank emlékét ápoló holland alapítvány megvásárolta azt a házat, amelyben a náci koncentrációs táborban elhunyt lány családjával élt a harmincas években.

Az alapítvány tartja fenn emlékhelyként azt az amsterdami házat is, ahol Anne Frank 1942-től családjával rejtőzött a nácik elől, míg el nem árulták őket. A házat évente sok ezer látogató keresi fel, hogy lerója tiszteletét Anne Frank előtt, akinek bujkálása alatt írott naplóját halála után az egész világ megismerte.


Az Anne Frank Alapítvány szóvivője elmondta: fontosnak tartották, hogy azt a házat is megvegyék, ahol 1934 és 1942 között a Frank család lakott.

A szerény téglaépület 2005-től a Holland Irodalmi Alapítvány kezelésében volt és olyan íróknak adott otthont, akiknek üldöztetésük miatt menekülniük kellett hazájukból. Jelenleg Szamer Alkadri szír író lakik benne a családjával.

Az Anne Frank Alapítvány közölte, hogy a ház funkcióján nem változtatnak, nem lesz belőle múzeum, továbbra is menekült írókat helyeznek el benne. A harmincas években épült házat korábban felújították, megtartva eredeti stílusjegyeit.

A tinédzser Anne Frank 1944 augusztusáig vezette naplóját, amelyben beszámolt a bujkáló család életéről. Frankékat azonban feltehetően valaki elárulta, és náci koncentrációs táborba hurcolták őket. Anne Frank 1945 elején hunyt el Bergen-Belsenben 15 éves korában.

Naplóját több mint 30 millió példányban vásárolták meg világszerte, az írás alapján számos színházi, televíziós és filmes feldolgozás született.

Kapcsolódó Cikkek