EUR: 323,04 Ft
CHF: 282,28 Ft
2018. október 15., hétfő
Teréz

Extra

Nagy Feró: Nem akarok az exfeleségem lelkébe gázolni

Nagy szerelemnek indult Nagy Feró és Csuka Mónika kapcsolata a hetvenes években. Karriervágyaik és folyamatos veszekedéseik azonban hamar véget vetettek házasságuknak. Ma már mindketten boldogok, azonban a régi sebeiken nem tudtak teljesen túllépni. 

Kevesen tudják, hogy a jövőre 40 éves Beatrice múltja sokkal régebb időre nyúlik vissza, egészen pontosan 1969-re, amikor Csuka Mónika megalapította az akkor még négytagú lányegyüttesként működő zenekart, amely leginkább feldolgozásokkal járta az országot. Feró csak 1971-ben csatlakozott a brigádhoz.


– Azon a lakótelepen laktam, ahol a csajok is. Kezdő zenészként volt egy minimális énekberendezésem, erősítő, hangfal, és meghívtak játszani, cserébe felajánlották, hogy énekeljek el egy-két rocknótát a koncertjeiken – kezdte a Lokál Extrának Feró.

Fotó: Mészáros Diána

– Három-négy fellépés után állandó tagja lettem a bandának, együtt jártuk az országot. 1975-ben jöttünk össze Mónikával. Nem emlékszem a pillanatra, hogy mikor alakult ki ez, annyit tudtunk, hogy szükségünk van egymásra. Gyorsan jött is a gyerekünk, a most 42 éves Gaby. Akkor kezdődtek a feszültségek, amikor Móni terhes lett: én jobban szerettem volna, ha otthon marad, míg ő zenei pályát akarta választani. Ezen sokat veszekedtünk akkoriban, de Gaby születése után ő maga akart otthon maradni, hogy babázhasson. Nagyon hamar én lettem a zenekar vezetője, intéztem a bulikat, fellépéseket. A csajok nagyon sokat veszekedtek, egy idő után kiutálták egymást, és a végére már csak Mónika és a testvére, Mari maradtak. 1977-re véglegesen megromlott a kapcsolatunk Mónikával: szólókarriert akart, feltételezem valakinek a biztatására. Bár a magánéletem akkoriban romokban volt, a zenei karrierem szerencsésen alakult, mivel előtérbe kerülhettem a zenekarban és 1978-ban megalapíthattam a ma is ismert Beatricét – mesélte Feró.


Csuka Mónika énekes az M1 televíziós csatorna Ridikül című női beszélgetős műsorában..
/MTVA Fotó: Zih Zsolt

A Beatrice frontembere hétvégi apukává avanzsált, péntek éjszakától vasárnap estig lehetett a lányával. Feró akkoriban még a szüleivel lakott, a koncertek ideje alatt ők vigyáztak a kis Gabyra. A nemzet csótánya nem sokkal később találkozott Ágnessel, akivel 35 éve élnek boldog házasságban, két fiúk született: Botond és Hunor, de a lányáról sem feledkezett meg.

– Néha szoktunk beszélni telefonon Gabyval, aki pár éve megházasodott. Különösebben nem keressük egymás társaságát, ahogy Mónikával sem, de néha azért beszélünk. A közelmúltban meghívtak minket egy műsorba, de nem akart a nyilvánosság elé lépni, leszámolt már a zenei pályájával.

Feró erről az időszakról is megdöbbentő őszinteséggel fog vallani az Újszínház legújabb  produkciójában, a Ricse, Ricse, Beatrice című musicalben. A fiatal Ferót Kurkó József, Csuka Mónikát Gregor Bernadett fogja alakítani.

– Nem akarunk senkinek a lelkivilágába belegázolni, finoman fogjuk kezelni a témát. Szerencse, hogy Berni játssza a szerepet, mert páratlan érzékenységgel tudott Móni karakteréhez nyúlni. A darab a szakításunk utáni éveket mutatja be, amikor kialakult a „Ricse-stílus”, miközben folyamatosan figyeltek minket a zsaruk, többször be is vittek, és kaptunk a képünkre párat. Azt is elárulhatom, hogy az előadás végén én is fel fogok tűnni egy kis időre Csurka László barátommal, de a többi legyen meglepetés.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek