2017. december 15., péntek
Valér

Aktuális

Nevet kapott egy csillagközi aszteroida

Nevet kapott az első ismert aszteroida, amely a csillagközi űrből a Naprendszerbe érkezett. Az ‘Oumuamua nevet kapta, amelynek jelentése hawaii nyelven “elsőként érkező távoli üzenet” .

A sebességét és röppályáját vizsgáló kutatók szerint egy másik csillag körüli bolygórendszerből érkezett. Az aszteroidát Rob Weryk, a Hawaii Csillagászati Intézet Egyetemének munkatársa fedezte fel októberben egy Mauin lévő csillagvizsgáló segítségével – írja a BBC.com.


Weryk és munkatársai észrevették, hogy nagyon gyorsan halad – elég gyorsan ahhoz, hogy ellenálljon a Nap gravitációs erejének -, ráadásul egy nagyon excentrikus röppályán.

A tudósok szerint az ‘Oumuamua külső jellegzetességei távoli eredete ellenére is nagyon ismerősek. Mérete, tengely körüli forgása és vöröses színe hasonlatossá teszi a Naprendszer aszteroidáihoz. Mintegy 180-szor 30 méteres – áll az Astrophysical Journal Letters című szaklapban megjelent tanulmányban.

Ha más csillagok körül hasonlóképpen formálódnak a bolygók, mint a Naprendszerben, akkor várhatóan több ‘Oumuamua-méretű objektum is kilökődhet a folyamat során – vélik a tudósok.

Az aszteroida jóval formálisabb elnevezése az égitestek elnevezéséért felelős Nemzetközi Csillagászati Egyesület (IAU) által adott 1I/2017 U1. Az I az interstellar, azaz csillagközi jelzőre utal. Az ‘Oumuamua az első objektum, amely nevében az I betűt viseli.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tovább lehet lépni a Brexit-tárgyalások második szakaszára

    Tovább lehet lépni a Brexit-tárgyalások második szakaszára

    Tovább lehet lépni az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáról szóló egyeztetések második szakaszára, a távozás legfontosabb feltételeiről ugyanis megfelelő előrelépés történt a felek között – mondták ki pénteki brüsszeli találkozójukon a brit kilépés után bennmaradó tagállamok vezetői.

  • Miskolci társasháztűz – Egy ember van még kórházban

    Miskolci társasháztűz – Egy ember van még kórházban

    Már csak egy embert kezelnek füstmérgezés miatt a kórházban a miskolci társasháztűz sérültjei közül – közölte Tóth István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház orvosigazgató-helyettese pénteken az MTI-vel.

  • Utazzon vonattal adventi vásárokba!

    Utazzon vonattal adventi vásárokba!

    Izgalmas élmény a karácsonyi készülődésben ünnepi vásárokat látogatni, főként, ha olyan nagy múltú városokban tehetjük mindezt, mint Berlin, Drezda, München vagy esetleg Prága, netán Bécs.