EUR: 321,36 Ft
CHF: 284,69 Ft
2019. január 17., csütörtök
Antal, Antónia

Belföld

Ötven millió forint a fővárosi Planetárium felújításának előkészítésére

Ötven millió forintot biztosít a kormány a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Budapesti Planetárium felújításának előkészítésére a központi költségvetésből.

A szerdai Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az előkészítéssel kapcsolatos feladatokat 2018. augusztus 31-ig kell elvégezni. A forrást a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által felügyelt Beruházás Előkészítési Alap terhére csoportosítják át a planetárium felújításának céljaira.

A beruházás előkészítésének kormányzati felelőse az emberi erőforrások minisztere, akinek az előkészítés eredményei alapján előterjesztést kell készítenie a kormány részére a felújítás várható feladatiról és költségeiről, valamint a kivitelezés ütemezéséről.

Az előkészítéssel járó feladatokat a döntés értelmében a TIT végezheti el.

Kapcsolódó Cikkek

  • Figyelő: Szijjártó Péter lett az év embere

    Figyelő: Szijjártó Péter lett az év embere

    Szijjártó Pétert külgazdasági és külügyminisztert választotta a Figyelő a 2018-as Év emberének. A lap szerint a díjat azzal érdemelte ki a külügyminiszter, hogy ellentmondást nem tűrő kiállásának köszönhetően jelentősen nőtt Magyarország külpolitikai mozgástere.

  • Hadházy zokniján röhög a fél ország

    Hadházy zokniján röhög a fél ország

    Rekordsebességgel terjednek az interneten azok a fotók és rövid videók, amelyek megörökítették, hogyan szállta meg rendszeresé váló “tettestársával”, Szél Bernadettel az MTVA székházát ismét, de ezúttal közkinccsé tett lyukas zoknijában az ellenzéki performanszok állandó főszereplője, Hadházy Ákos független képviselő.

  • Munkamorál

    Munkamorál

    Nem szaladnék bele ebbe a túlóratörvény pofonba (ajtóba), de azért halkan megjegyzem: nem igazán értem, hogy mi itt a probléma.