2019. január 18., péntek
Piroska

Belföld

Pénteken lesz a koraszülöttek világnapja

Pénteken lesz a koraszülöttek világnapja; ezen a napon azt a hitet szeretnék erősíteni, hogy a koraszülöttekből is nagy valószínűséggel egészséges felnőttek lesznek – mondta a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika koraszülöttosztályának vezetője az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Kocsis István közölte, az elmúlt öt évben a koraszülött-ellátás óriási fejlődésen ment keresztül Magyarországon, és sok szemléletbeli változás is történt. Például manapság már próbálják minimalizálni az olyan komoly intenzíves ellátásokat, mint amilyen a lélegeztetés vagy a katéterezés, mert ezek akár szövődményekhez is vezethetnek. Emellett országszerte megújultak a koraszülöttosztályok, valamint sokkal inkább családközpontú lett az ellátás, egyre inkább bevonják a szülőket is a csecsemők ellátásába a kórházakban.


Kiemelte, a koraszülöttek esetében nagyon fontos a korai fejlesztés ahhoz, hogy ezek a gyerekek felzárkózzanak a 40. hét körül született társaikhoz. A terhesség alatti minden elveszített hét ugyanis körülbelül öt százalékkal növeli a speciális nevelési igény szükségességét iskoláskorban – tette hozzá az osztályvezető.

Rigó János, a Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója elmondta, a világnap alkalmából átadnak a klinikán egy úgynevezett laktációs helyiséget, “fejőszobát”, ahol az anyák a tejüket le tudják fejni, így anyatejhez jutnak a koraszülöttek is.


Az igazgató szólt arról is, hogy Magyarországon évente mintegy nyolcezer gyerek jön koraszülöttként a világra, ezzel Magyarország a középmezőnyben van.

2011 óta november 17-e a koraszülöttek világnapja, ezen a napon a koraszülöttek életéért vívott küzdelemre hívják fel a figyelmet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint a 37. hét előtti szülések koraszülésnek számítanak, és a 2500 gramm súlyt el nem érő újszülöttek is koraszülöttek. Tíz megszületett gyermekből egy koraszülött a világon, a koraszülöttség az újszülött-halálozások vezető oka.

Kapcsolódó Cikkek

  • Epermester Pincészet – Kaland

    Epermester Pincészet – Kaland

    Kimagasló évjáratú tahitótfalui eperből és dánszentmiklósi cigánymeggyből készült félédes gyümölcsbor házasítás.

  • Magasan vezet a Fidesz

    Magasan vezet a Fidesz

    Nem igazán veheti fel a versenyt a Fidesszel szemben egyik párt sem, ugyanis a biztos szavazók 53%-a támogatja a kormánypártot – derült ki a Századvég januári elemzéséből.

  • Korlátoznák a németek az orvosok elvándorlását

    Korlátoznák a németek az orvosok elvándorlását

    Bár évek óta az az ellenzéki narratíva, hogy a magyar orvosok az egészségügyi rendszer áldatlan állapotai miatt vállalnak külföldön munkát, Jens Spahn német egészségügy miniszter rácáfolt: Németországban legalább ekkora problémát okoz az évtizedes jelenség, olyannyira, hogy a németek uniós szabályozást szorgalmaznak.

  • Tovább fogyatkozik a Jobbik

    Tovább fogyatkozik a Jobbik

    Ismét tömegesen távoztak a Jobbikból. A választások óta darabokra hulló pártot ezúttal Veszprém megyében hagyták el heten, akiknek a szemét szintén szúrja a Jobbik kebelbarátsága a baloldallal.