2019. január 17., csütörtök
Antal, Antónia

Egyéb II.kerület III.kerület XII.kerület

Prédikálószékre, fel!

Látogatói rekordot hozott az első születésnapját ünneplő prédikálószéki kilátó. Pontosan fél éve indította el a Pilisi Parkerdő Zrt. azt a mérést, amelynek adatai még az erdőgazdaság szakembereit is meglepték: május óta közel 20 ezer kiránduló kereste fel a hegycsúcsot.

Látogatói szempontból a „csúcshónap” mindenképpen október volt, de júniusban és júliusban is havonta több mint háromezren mászták meg a 12 méter magas kilátó lépcsősorait. A látogatók háromnegyede reggel 9 és este 18 óra között fordult meg a hegyen, az is érdekes, hogy naponta átlagosan egy kiránduló már reggel 6-kor felért a 639 méter magas csúcsra. A kilátó tetején webkamera és meteorológiai állomás is működik, amelynek képeit és adatait egy-egy látványosabb időjárási helyzetben több százezren követik, a kilátó környékén ezen túl ingyenes wi-fi is elérhető. Szintén érdemes nyomon követni a pilis-tetői Boldog Özséb kilátó meteorológiai állomásának adatait, hátha az ottani kamera képei alapján kedvet kapunk a kirándulásra.


Csúcs látogatottságot hozott az egy éve átadott kilátó Prédikálószéken (Fotó: Pilisi Parkerdő)

Prédikálószéki webkamera: https://www.idokep.hu/webkamera/predikaloszek

Pilis-tetői Boldog Özséb kilátó webkamerája: https://www.idokep.hu/webkamera/pilismeteor3

Kapcsolódó Cikkek