EUR: 322,77 Ft
CHF: 281,53 Ft
2018. október 21., vasárnap
Orsolya

Egyéb X.kerület

Rendhagyó állásbörzén toborzott munkaerőt a sörgyár

Ismerjük meg egymást egy sör mellett! – ezzel a mottóval tartott rendhagyó állásbörzét a kőbányai székhelyű Dreher Sörgyárak. A több száz érdeklődő, elsősorban végzős egyetemista, pályakezdő fiatal egy romkocsmában ismerkedhetett meg a vállalat munkatársaival és vezetőivel, ami nem a természetes közege egy munkahely felmérésének.

Számos előadás és program várta az érdeklődőket, akik bepillantást nyerhettek a sörgyár mindennapjainak kulisszatitkaiba a főváros szívében, az Anker’tben. Kipróbálhatták például az íztesztelők munkáját és találkozhattak egyes márkák sörnagyköveteivel.


Több, mint munkahely…

– Nagyon fontosnak tartom, hogy az új generáció, a pályakezdők, a pár éve dolgozók felé irányuló kommunikációban egészen új, kreatív, a hagyományostól eltérő megoldásokban gondolkozzunk – mondta az újfajta márkaépítésről Kreiter Éva, a Dreher Sörgyárak HR-igazgatója, aki elárulta, hogy a különleges szakmai tartalmat a vállalat különböző részlegeinek munkatársai csapatokban dolgozták ki. – Az volt a céljuk, hogy személyes hangvételben mutassák meg az érdekességeket és a kihívásokat, amelyekkel a mindennapjaik során találkoznak, így valóban hitelesen képviselve a munkáltatói márkát.

Bele lehetett “kóstolni” a sörgyár életébe (fotók: Dreher)

Dreher Sörgyárak

A Dreher Sörgyárak Zrt. 1854-es alapítása óta hagyományainak és nemzetközi hátterének köszönhetően vált napjainkra Magyarország egyik vezető sörgyártó vállalatává. Évente körülbelül 460 millió korsó sörrel veszi ki a részét a magyarok sörfogyasztásából, miközben közvetve és közvetlenül olyan szektorokban járul hozzá mintegy 11 ezer család megélhetéséhez, mint a vendéglátás, a kiskereskedelem és a logisztika. A Dreher Sörgyárak mintegy 560 munkavállalót foglalkoztat.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek