EUR: 321,76 Ft
CHF: 280,45 Ft
2018. október 17., szerda
Hedvig

Külföld

Segélyszállító repülőgépek érkeztek a jemeni fővárosba

Több hét után először négy segélyszállító repülőgép érkezett a jemeni fővárosba – közölte egy helyi tisztségviselő. A síita lázadók kezén lévő szanaai repülőteret a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció tartotta blokád alatt.

Az ország 27 millió lakosából 17 millió szenved élelmiszer-hiánytól a háború sújtotta országban, közülük hétmillió már gyakorlatilag éhezik. Kolerafertőzött 945 ezer ember.


Két segélyszállító repülőgép az ENSZ-é, egy az ENSZ Gyermekalapjáé (UNICEF), egy pedig a Nemzetközi Vöröskereszté – tette hozzá a meg nem nevezett nyilatkozó. A UNICEF gépe sürgős segélyt hozott, a másik három gép pedig segélyszervezeti alkalmazottakat.

Nemzetközi segélyszervezetek két nappal korábban panaszkodtak arra, hogy a szaúdi vezetésű koalíció még mindig nem lazított a Jemen elleni blokádján, pedig ez szükséges lenne ahhoz, hogy a segélyeket eljuttassák a humanitárius katasztrófa sújtotta civileknek.

Szaúd-Arábia 2015 márciusa óta avatkozik be a jemeni konfliktusba, amely a nemzetközileg elismert jemeni kormány és a húszik között zajlik. Rijádot számtalanszor bírálták azért, hogy jemeni bombázásainak rengeteg civil áldozata van, a koalíció jelenléte pedig csak rontott a jemeniek életkörülményein.

Kapcsolódó Cikkek