EUR: 321,36 Ft
CHF: 284,67 Ft
2019. január 17., csütörtök
Antal, Antónia

Belföld

Soros frontális támadást indított Magyarország ellen

Soros György frontális támadást indított Magyarország ellen – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus arra reagált, hogy Soros György a Financial Times című brit gazdasági napilap online kiadásán megjelent interjúban egyebek mellett arról beszélt: a magyar kormány által indított kampány szándékosan félremagyarázza az ő nézeteit.


Gulyás Gergely a nyilatkozatot úgy kommentálta: eddig azt tapasztalták, hogy Soros György az általa támogatott szervezeteken, az Európai Parlamenten (EP), brüsszeli szövetségesein és alapítványain keresztül támadta a magyar kormányt és Magyarországot, de most személyesen is beszállt a küzdelembe.

Soros György a nemzeti konzultációt támadva vádaskodik, fenyeget, rágalmakat fogalmaz meg, és tagadja azt a “Soros-tervet”, amelyben ő maga tett konkrét javaslatokat a migránsok betelepítésére, a migráció legalizálására – mondta a Fidesz frakcióvezetője.


Hozzátette, Sorosnak a migrációval kapcsolatos javaslatait – “brüsszeli szövetségesein keresztül” – sikerült átvinni az EP-n. A testület egy olyan határozatot fogadott el – folytatta -, amelyet “Soros egyik szövetségese” terjesztett elő, és amely “feketén-fehéren tartalmazza a kötelező, felső korlát nélküli betelepítési kvótát”, az EU-ba lépő migránsok automatikus betelepítését, a felgyorsított családegyesítést – amely Németországban olyan vitákhoz vezetett, hogy úgy tűnik, a koalíció sem tud létrejönni -, és tartalmazza a betelepítést elutasító országok megbüntetésének szándékát is.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott: az EP-tervezet olyannyira nem titkolja Soros György szerepét az ügyben, hogy a civil szervezeteket is bevonja a menekültügyi eljárásokba.

Szerinte Soros javaslatait egyre magasabb szinten és egyre többen támogatják az uniós döntéshozatalon belül. Megjegyezte, az EP-döntés előtt Soros György személyesen járt Brüsszelben, és tartott “eligazítást”, az pedig már korábban nyilvánosságra került, hogy Soros alapítványa 226 EP-képviselőt tart nyilván úgy, mint vele közvetlen kapcsolatban állókat.

A frakcióvezető úgy összegzett: Soros György azért fenyegeti most már nyíltan Magyarországot, mert a magyar migrációs politika továbbra sem akar engedni a bevándorlást támogató erőknek. A magyar kormánynak és a Fidesz-KDNP-frakciónak továbbra is az a határozott álláspontja, hogy Magyarországnak nem szabad bevándorlóországgá válnia, ezért a jelenleg zajló nemzeti konzultációnak nagy jelentősége van – mondta, a kérdőív kitöltésre buzdítva.

Azzal kapcsolatban, hogy Soros György az interjúban azt is jelezte, félti az általa támogatott civil szervezetek biztonságát, Gulyás Gergely azt közölte: Magyarországon alkotmányos keretek között civil szervezetek szabadon működhetnek, ha viszont például Magyarországot külföldön szervezetten próbálják lejáratni, akkor ezt a tevékenységet vizsgálni kell.

Cecilia Wikström svéd liberális EP-képviselőnek, az említett EP-határozat jelentéstevőjének a bevándorlással kapcsolatos véleményét kérdésre úgy kommentálta: a svéd politikus álláspontja kirekesztő és intoleráns, mert a sajátjától eltérő felfogást a bevándorlás ügyében nem tud elképzelni.

Arra a felvetésre, hogy Navracsics Tibor magyar uniós biztos szerint nincs “Soros-terv”, a frakcióvezető úgy reagált: Szájer József fideszes EP-képviselővel ért egyet, aki azt mondta, Navracsics Tibor jogászként pontosan fogalmaz, miszerint a “Soros-terv” nincs az Európai Bizottság napirendjén. “De az, hogy valami nincs a bizottság napirendjén, az nem azt jelenti, hogy a bizottság nem azt hajtja végre” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a hétvégén ismeretlenek megrongálták a Magyarország belgrádi nagykövetségének helyet adó épületet – egyebek mellett azt festették a homlokzatra, hogy “Szabadságot Ahmed H-nak” -, a fideszes politikus azt közölte: a Fidesz-frakció elítéli és felháborítónak tartja a történteket.

Gulyás Márton ellenzéki aktivista és társai hétvégi akcióit – például egy étterem elfoglalását – Gulyás Gergely úgy kommentálta: “a balliberális magyar ellenzéknek jót tenne, hogy ha lenne egy-egy olyan megmozdulása, amelynek a főszereplője nem Soros György által támogatott lenne”.

Megkérdezték őt arról is, hogy a Magyar Patrióták Közössége tüntetést szervez Brüsszelbe az uniós bevándorláspolitika és Soros György szerepe ellen tiltakozva, amire azt felelte: ha valaki Soros György európai tevékenysége, a bevándorlás európai kezelése ellen tüntet, a Fidesz egyetért vele.

Az euró magyarországi bevezetését érintő kérdésre a frakcióvezető azt mondta: pillanatnyilag nincs céldátum. “Megfelelünk ma az euróbevezetés kritériumainak, és majd eldöntjük, mikor indokolt Magyarországon az eurót bevezetni”, amikor az országnak előnyös, akkor kell csatlakozni – fűzte hozzá.

Szégyen, amit Soros emberei már a magyar parlamentben is művelnek

A Fidesz szerint szégyen, amit “Soros emberei” már a magyar parlamentben is művelnek: nyíltan Soros György és nem a magyar emberek oldalára állnak.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a parlamentben Németh Szilárd fideszes képviselő felszólalása közben az LMP-s Szél Bernadett és frakciótársa, Hadházy Ákos két A4-es lapot tartott fel “Hazudik” felirattal.

A Fidesz reagálásában azt írta, Szél Bernadett is “Soros katonája”, korábban ő maga is a Soros-féle migránspárti szervezeteknél dolgozott. Az LMP korábban azt is nyíltan elmondta – olvasható a Fidesz közleményében -, hogy nem tudja máshogy elképzelni a migrációs válság megoldását, csak a kötelező kvóta bevezetésével. Az LMP európai parlamenti képviselője, Meszerics Tamás eddig minden “migránspárti brüsszeli jelentést” megszavazott – írta a Fidesz.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Figyelő: Szijjártó Péter lett az év embere

    Figyelő: Szijjártó Péter lett az év embere

    Szijjártó Pétert külgazdasági és külügyminisztert választotta a Figyelő a 2018-as Év emberének. A lap szerint a díjat azzal érdemelte ki a külügyminiszter, hogy ellentmondást nem tűrő kiállásának köszönhetően jelentősen nőtt Magyarország külpolitikai mozgástere.

  • Hadházy zokniján röhög a fél ország

    Hadházy zokniján röhög a fél ország

    Rekordsebességgel terjednek az interneten azok a fotók és rövid videók, amelyek megörökítették, hogyan szállta meg rendszeresé váló “tettestársával”, Szél Bernadettel az MTVA székházát ismét, de ezúttal közkinccsé tett lyukas zoknijában az ellenzéki performanszok állandó főszereplője, Hadházy Ákos független képviselő.

  • Munkamorál

    Munkamorál

    Nem szaladnék bele ebbe a túlóratörvény pofonba (ajtóba), de azért halkan megjegyzem: nem igazán értem, hogy mi itt a probléma.