2018. október 18., csütörtök
Lukács

Extra

Stadler József életéért aggódnak barátai

Agyvérzés gyanújával szállítottak kórházba Stadler Józsefet. Az akasztói vállalkozó az intenzíven fekszik Dunaújvárosban. Úgy tudjuk eszméleténél van, de barátai aggódnak az életéért.

A költségvetési csalásért első fokon öt év börtönbüntetésre ítélt Stadler József szerda délután a forgalmas solti főút mentén, a Kurta kocsmánál árusította önéletrajzi könyvét, amikor váratlanul rosszul lett, ájultan fordult le a székről. Miután magához tért, nem akarta, hogy mentőt hívjanak hozzá, de telefonon riasztott háziorvosa a tünetek alapján agyvérzést állapított meg nála, amit megerősített a kiérkező mentőorvos is.


– Józsi bácsi fia, Zoli hívott a hírrel, hogy az édesapját mentő vitte a kórházba – mondta a Lokálnak az akasztói vállalkozó legjobb barátja, György. –Intenzíven fekszik, még én sem láthattam, csak bevittem a pizsamáját és a gyógyszereit – tette hozzá.

Stadler József így aligha tud részt venni a Kecskeméti Törvényszéken hétfő reggel kezdődő tárgyalásán, ahol több száz millió forintos kártérítésről, egykori stadionja, 70 hektár termőföldje, halastava és az odavezető utak sorsáról dönt a bíróság. Ugyanis hiába van az egykori juhásznak az ingatlanokra haszonélvezeti joga, az új tulajdonos lakattal zárja le előtte a stadiont. Eközben Józsi bácsiért aggódnak a barátai, mert nem akar tudomást venni a betegségéről. Nem ez az első eset, hogy rosszulléttel küzdött, legutóbb egy hete Kecskeméten, az ügyvédje irodájában kellett orvost hívni hozzá, mert egyik pillanatról a másikra lebénult a beszédközpontja. Akkor sem akart kórházba menni. Egyébként Józsi bácsi önéletrajzi könyve akkora sikert aratott, hogy újra kiadják, ezúttal több nyelvre is lefordítják. Vasárnap egész nap filmesekkel járta a határt, akik dokumentumfilmet készítenek az életéről.


– Ha a Viszkis rablóról mozifilm készült, akkor Józsi bácsinak minimum egy trilógia dukál. Ugyanis neki sokkal több kalandja volt, mint Ambrus Attilának – bizonygatta György, aki szerint még nem tűzték ki az akasztói juhász büntetőperében a másodfokú tárgyalás időpontját.

Stadler korábban azt mondta, hogy nyugdíja felét tizenhatféle gyógyszerre költi folyamatos egészségügyi problémái miatt

 

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Szandi: Anyu álmát váltottam valóra

    Szandi: Anyu álmát váltottam valóra

    Szandi és Vastag Csaba óriási bravúrt hajtottak végre a TV2 Csak show és más semmi című műsorában, mikor légtornász mutatványukkal megnyerték az első adást.

  • Dakota szexi hassal cáfolja a terhességet

    Dakota szexi hassal cáfolja a terhességet

    Nemrég arról írtak a lapok, hogy az „…ötven árnyalata”-filmek sztárja, Dakota Johnson és kedvese, a Coldplay frontembere, Chris Martin első gyermeküket várják. Nemrég az énekes házánál rózsaszín és kék lufikat fotóztak, és a fotósok azt hitték, hogy babaváró parti volt, de állítólag csak Dakota születésnapját ünnepelték.

  • Humorral üti el a változókort Szulák Andrea

    Humorral üti el a változókort Szulák Andrea

    Szulák Andrea 3 évvel ezelőtt vált el gyermeke édesapjától, s azóta főleg kislányára, Rozinára, és a munkájára koncentrál, azon belül is kiváltképp a Menopauza című musicialre.

  • Elítélték Van Damme fiát

    Elítélték Van Damme fiát

    Ötvennyolcadik születésnapját ünnepli Jean-Claude Van Damme, a terpeszéről is híres akciósztár azonban nem felhőtlenül boldog. 22 éves fia, Nicholas Van Varenberg ugyanis nemrég 18 hónap felfüggesztett büntetést kapott.