2018. október 20., szombat
Vendel

Egyéb Szombathely

Szarvas-szán, fénygömb, jégpálya

Az adventi vásár területe kibővült, a Fő tér és környéke pedig ünnepi ruhát öltött: az önkormányzat több látványos elemmel varázsolja még szebbé a várakozás ünnepét. Idén sem maradnak el a kulturális programok, ráadásul szombathelyi grafikával ellátott porcelánbögréből kortyolhatjuk a forralt bort.

A hagyományokhoz hűen a rendezvénytéren kapott helyet az adventi koszorú, a Betlehem és a karácsonyfa, amelyet új, 12 méteres fényfüzérek díszítenek. Ez az egyik újdonsága az idei adventi vásárnak. – Hasonlóan mutatós és várhatóan a karácsonyi forgatag egyik legnépszerűbb eleme lesz Rudolf, egy közel nyolc méter hosszú, három méter magas, 3D-s interaktív szarvas-szán kompozíció, amely a Szentháromság-szobor mellett várja az érdeklődőket. A Szökőkút mellett pedig  egy öt méter átmérőjű 3D-s interaktív fénygömb kapott helyet. Mindezek mellett 25 új nagy és 10 új kis oszlopdísz csinosítja a Fő teret, valamint a Király utcában két nagy méretű „csillárt” is kihelyeztek – mondta a Lokál Extrának Károlyi Ákos jegyző.


Ünnepi fényárban úszik a Fő tér Fotó: szombathely.hu

– Huszonöt éve rendeznek adventi vásárt a szombathelyi Fő téren. A negyedévszázados jubileum jó alkalom volt arra, hogy mind külsejében, mind tartalmában megújítsuk a programsorozatot. Az egyik legnagyobb változás az ünnepi fényeket érinti – emelte ki a sajtótájékoztatón Puskás Tivadar polgármester.

Az oszlopdíszek is megújultak Fotó: szombathely.hu

A karácsony a szeretet, advent a várakozás ünnepe, lehetőség arra, hogy a szív nyitott legyen, a lélek pedig tiszta a szeretet fogadására és adására – vallja a szervező Advent 2015 Kulturális Egyesület. Ehhez a lelki készülődéshez szeretnének az önkormányzattal együtt hozzájárulni az adventi és a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó műsorokkal, a költészet és a zene tolmácsolása által, a népi hagyományok felelevenítésével. Az idén nagyszínpad ad helyet a kulturális programoknak: óvodák, iskolai és egyéb művészeti csoportok mutatkoznak be, és itt lesz például Dér Heni és Varga Miklós is.


Rudolf, az interaktív szarvas-szán kompozíció Fotó: szombathely.hu

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is az adventi koszorúnál rendezik meg – az adventi vasárnapokat megelőző szombati napokon – a gyertyagyújtási ünnepséget. A téren az eddiginél több kereskedő és vendéglátó-pavilon várja a kilátogatókat. A meghitt ünnepi hangulatról karácsonyi aláfestő zene gondoskodik, a forralt bort pedig a szombathelyi grafikával ellátott porcelánbögréből kortyolhatjuk.

Ilyen bögrében is kérhetjük a forralt bort Fotó: szombathely.hu

Minden bizonnyal a vásár egyik közkedvelt helyszíne lesz a városmakett és a Császárkő között felállított négy évszakos korcsolyapálya, amely már több város adventi programját színesítette az elmúlt években. A palánkszerkezettel határolt műanyag mobil elemekből összeállított pálya az időjárástól függetlenül a vásár kezdetétől december 26-ig várja a korcsolyázni szerető kicsiket és nagyokat. A pálya használata Szent Márton-kártyával ingyenes, egyébként 500 forintba kerül. A létesítmény hétfőtől vasárnapig 10–22 óráig tart nyitva, kivétel december 24-e, amikor 18, valamint 25–26-a, amikor 21 óráig.

Az adventi vásár hivatalosan november 25-én nyitja meg kapuit.

Kapcsolódó Cikkek