EUR: 321,61 Ft
CHF: 280,56 Ft
2018. október 16., kedd
Gál

Extra

Szexrabszolgaként tartottak fogva egy magyar fiút Kanadában

Prostitúcióra kényszerítettek egy magyar férfit Amerikában és Kanadában. A szexrabszolgaként fogva tartott Kristófot többször megverték, elvették a pénzét és szexuális aktusokra kényszerítették. A fiúnak végül igencsak kalandos módon sikerült elmenekülnie fogva tartói elől. 

Az escortként dolgozó fiatalember az arcát nem meri felvállalni, mivel fél attól, hogy fogva tartói rátalálnak, azonban Domszky László nagy botrányt kavart Férfiműszak című könyvében fontosnak tartotta elmesélni, hogy milyen veszélyei vannak a „kiközvetítésnek”. Kristóf (ez a könyvbéli neve) évekkel ezelőtt escortként próbált szerencsét New Yorkban, a közvetítő azonban több más férfival egyetemben Kanadába irányította, ahol pillanatok alatt rémálommá változott a történet.


– A montreali hotelt kifizettem, de már ott gyanús volt, hogy rengeteg pénzt kértek tőlem, később derült ki, hogy egyedül fizettem mindent. A társaság rendszeresen keményen bedrogozott, hol verekedtek, hol egymással szexeltek… Az egyik vita alkalmával a New York-i strici ideges lett rám, agyba-főbe vert, elvette az útlevelemet, a nálam lévő összes pénzt és mindkét telefonomat – mesélte a könyvben a fiú.

Kristóf a szigorú kanadai törvények miatt nem merte a hatóságok segítségét kérni. Kezdetben bízott benne, hogy meg tud lépni fogva tartói elől, azonban a futtató nem engedett, sőt teljesen ellehetetlenítette Kristóf életét.


– Bankszámlát nyittatott nekem, hiszen voltak olyan ügyfelek, akik átutalással fizettek. Nem tudtam, hogy ez is egy csapda, mert az amerikai számlámhoz hozzáférése volt a futtatómnak. Így amikor közöltem vele, hogy haza szeretnék menni Magyarországra, hiszen több nullás napom is van, a szállásért viszont fizetnem kell, nagyon ideges lett. Az addig megkeresett pénzemet átutalta a saját számlájára, az útlevelemet pedig továbbra is a széfben tartotta – mesélte Kristóf, aki végül az egyik kuncsaftjának köszönhetően tudott elszökni.

– Egy alkalommal, amikor bőséges extra pénzt kaptam egy vendégemtől, eldugtam a bőröndömben ezer dollárt. Titokban megvettem a repülőjegyemet Budapestre, valamint kifigyeltem fogva tartóm széfjének a kódját, hiszen tudtam, hogy ott őrzi az útlevelemet. Amikor elment a lakásból, pillanatok alatt összekaptam a cuccaimat egy bőröndbe, kivettem az útlevelemet, és elmentem a reptérre. Két éjszakát töltöttem el az egyik óriási váróteremben, mire a last minute jegyemmel haza tudtam repülni.

 

Botrányos borító

Megjelenése után hatalmas botrány alakult ki a Férfiműszak körül: több könyvesbolt nem akarta bevenni a kínálatába túlságosan fülledtre sikerült borítója és erősen felnőtteknek szóló tartalma miatt, továbbá több reklámfelület is letiltotta a borítóját. A kialakult botrány hatására új külsővel is elérhető a könyv, amelyet még mindig hatalmas érdeklődés övez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek