EUR: 319,55 Ft
CHF: 282,27 Ft
2019. január 17., csütörtök
Antal, Antónia

Sport

Szexragadozó sportolók

Csoportos nemi erőszakért kilencéves börtönbüntetést kapott első fokon Robinho, a Real Madrid, a Manchester City és az AC Milan korábbi labdarúgója. A vádirat szerint az eset még 2013-ban történt egy milánói szórakozóhelyen, az áldozat pedig egy 22 éves albán lány volt. Az ítélet egyelőre nem jogerős, azonban nagyon úgy tűnik, hogy a 99-szeres brazil válogatott támadó nem ússza meg a börtönt. Ez nem az első hasonló ügye, 2009-ben, még a City játékosaként gyanúsítottként hallgatták ki egy éjszakai klubban történt nemi erőszak miatt, de végül nem vádolták meg. Összegyűjtöttük azokat a sportolókat, akik nem bírták visszafogni magukat.

Chris Killen


A Manchester City és a Celtic korábbi futballistája idén nyáron fogdosott egy alvó nőt. Killen beismerte a tettét, de hozzátette, hogy ittas állapotban volt az eset időpontjában. Az érintettek végül meg tudtak egyezni a bíróságon kívül, így az új-zélandi futballista megúszta a börtönt.

Kobe Bryant


A Los Angeles Lakers korábbi kosarasa 2003-ban a vád szerint megerőszakolta egy szálloda 19 éves hölgyalkalmazottját. Bryant tagadta az esetet, szerinte kölcsönös egyetértésen alapuló szex zajlott le kettőjük között. Az ötszörös NBA-bajnok legenda ellen végül ejtették a vádat, miután a sértett nem kívánt tanúskodni, de így is szép összeget kapott a kosarastól.

(MTI/EPA/Justin Lane)

Darren Sharper

A New Orleans Saints csapatával Super Bowl-t nyerő amerikai futballistát 2016-ban 18 év börtönre ítélték, amiért négy különböző észak-amerikai államban legalább 9, de lehet, hogy akár 16 nőt elkábított és megerőszakolt.

Mike Tyson

A volt nehézsúlyú bokszvilágbajnok még a kilencvenes évek elején kapott három évet, mert bebizonyosodott, hogy egy szépségverseny után az egyik részt vevő hölgyet kényszerítette szexre. Szabadulása után még visszatért a ringbe, de már soha többé nem volt a régi.

(MTI/EPA/Nina Prommer)

 

Marlon King

A Birmingham City egykori focistája soha nem volt igazi mintapolgár: lopott, verekedett, részegen vezetett. A legkomolyabb bűncselekményét azonban 2008-ban követte el, amikor is öklével átrendezte egy húszéves lány arcát, amiért az nem akart vele hazamenni. Tette miatt 18 hónapig a börtönválogatottat erősítette.

Phil Taylor

A dartsvilágbajnokot még 1999-ben vádolta meg két nő szexuális zaklatás miatt. Taylor felajánlotta, hogy elviszi egy körre a hölgyeket az autójában, majd az utazás végén megpróbálta megcsókolni őket. Nem került börtönbe, de körülbelül 700 ezer forintjába fájt a visszautasított nyelvezés.

Kapcsolódó Cikkek

  • Újabb rekordokra készül az Év Sportolója címre jelölt Veres Roland

    Újabb rekordokra készül az Év Sportolója címre jelölt Veres Roland

    A 2018-as év legjobb hazai férfi sportolója cím esélyei közé választották a tavaly három Eb-aranyat nyert Veres Rolandot. A sporttörténelmi kick-box rekordokra pályázó és profi ökölvívó karrierre is készülő klasszis sorrendben másodszor szerepel a top 10-es listán, ráadásul egyetlen…

  • Ki lesz a befutó a Barcánál?

    Ki lesz a befutó a Barcánál?

    Lassan, de biztosan közeledik a téli átigazolási időszak utolsó napja. Éppen ezért érdekes a Barcelona jelenlegi helyzete, ugyanis a katalán klub a csatár poszt tekintetében rendkívül szerényen áll, lényegében Luiz Suárezen kívül nincs senki, aki bevethető lenne ezen a helyen.