EUR: 322,34 Ft
CHF: 281,84 Ft
2018. október 16., kedd
Gál

Egyéb Szolnok

Szolnokon oktatják majd a leendő pilótákat

Két évtized után újraindul a hazai felsőfokú pilótaképzés a 2018/19-es tanévtől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán. Az állami légiközlekedési alapszak két szakiránnyal – repülésirányító és légijármű-vezető – indul, így a következő tanévtől az egyetemen már nem csupán katonai vezető, katonai üzemeltető és katonai logisztika szakon zajlik majd a tisztképzés. 

Palik Mátyás, az intézmény Katonai Repülőintézetének vezetője elmondta: olyan szakembereket oktatnak, akik alkalmasak a védelmi szféra haditechnikai, illetve más szaktechnikai eszközeinek használatára, az üzemfenntartás biztosítására, valamint az új haditechnikai rendszerek és a kapcsolódó technológiák alkalmazására.


Évente húsz embert vesznek fel a képzésre

A hallgatók az oktatás első hónapjaiban katonai alapképzésen vesznek részt Szentendrén. Mindkét szakirányon az első négy szemeszterben katonai, közszolgálati, gazdasági és humán, természettudományos ismeretek képzése zajlik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán a fővárosban. Az 5–8. szemeszterben a szakmai törzsanyag kötelező ismereteit oktatják, és a repülő-hajózó növendékek célirányos képzése, majd a gyakorlati repülés következik Szolnokon.

Az első évben légijármű-vezető szakon 15-20, a repülésirányítón pedig 10-15 ember beiskolázásával számolnak. Az állami légiközlekedési alapszakra jelentkezők életkora maximum 25 év lehet, alkalmassági vizsgán és felvételi elbeszélgetésen kell részt venniük. Angol nyelvből állami vagy államilag elismert B2 szintű komplex nyelvvizsga-bizonyítványra van szükségük, és érvényes repülőorvosi minősítés is szükséges.


Az új Zlinekkel oktatják a pilótákat

 

Koller József dandártábornok, a szolnoki helikopterbázis parancsnoka elmondta: a kiképzési repüléseket az elmúlt időszakban beszerzett Zlin típusú repülőgépeken és különböző helikoptereken hajtják végre. A végzett hallgatók 220-230 repült órával és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség előírásainak megfelelő közforgalmi pilótaengedélyhez szükséges legmagasabb szintű, úgynevezett ATPL-ismeretszinttel kezdik meg tiszti pályájukat. A katonai repülésirányítók légvédelmi vagy légiforgalmi irányítóként végezhetnek Szolnokon. Mindkét szakirányon fontos a szakmai angol nyelv magas szintű ismerete. A végzetteknek a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet által előírt, legalább négyes szintű nyelvvizsgával kell rendelkezniük a képzés befejezésekor. Az állami légiközlekedési szakon a készenléti rendőrség helikoptervezetői is tanulhatnak majd.

Kapcsolódó Cikkek

  • Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Mostantól korszerűsített és bővített betegfelvételi központ fogadja a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet épületébe érkezőket. A fekvő- és a járóbetegek felvételének szétválasztásával gyorsabb lesz a regisztráció, és csökken a várakozási idő.

  • Figyelemfelhívó séta a nők egészségéért

    Figyelemfelhívó séta a nők egészségéért

    A mellrák megelőzése érdekében a szűrővizsgálatok fontosságára igyekezett felhívni a figyelmet a Fagyöngy Egyesület, akik október első hétvégéjén idén is megrendezték a már hagoymányosnak nevezhető rózsaszín lufis sétájukat Veszprém belvárosában.

  • Öt sérült a karambolban

    Öt sérült a karambolban

    Összeütközött két autó az M5-ös autópálya soroksári szakaszán múlt kedden, öt ember megsérült. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-hez eljuttatott közleményben arról tájékoztatott, egy időre az érintett útszakaszon egy sávra szűkült le a forgalom.

  • Oktassák az állatvédelmet!

    Oktassák az állatvédelmet!

    Állatvédelmi oktatás bevezetését javasolja a Fidelitas megyei szervezete az oktatási intézményeknek Tatabánya mellett, Tatán, Oroszlányban, Kisbéren, Komáromban és Esztergomban.