2019. január 24., csütörtök
Timót

Belföld

Tableteket tesztelnek a légi mentők

Negyven táblagépet szerzett be a Magyar Légimentő Nonprofit Kft., így elkezdhető a papíralapú dokumentáció kiváltása a légimentő-bázisokon – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

Az egyelőre tesztfázisban működő, fedélzetre is felvihető kis számítógépekkel naponta több órányi adminisztrációt váltanak ki, hiszen megtervezhető az útvonal a baleset helyszínére és onnan a kórházba, kiszámítható a szükséges üzemanyag, menetidő, illetve a sérült állapotát rögzítő esetlap útközben átküldhető a beteget fogadó intézménynek.


A táblagépeket hetek óta tesztelik a budaörsi légi bázison.

A közlemény idézi Boros Ákost, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. tervező-dokumentációs mérnökét, az elektronikus rendszer adminisztrátorát, aki szerint a tabletekkel a baleseteknél eddig papíron rögzített esetlapok is kiválthatók majd, ami az jelenti, hogy a mentőszemélyzet elektronikusan, a helyszínen tudja rögzíteni a sérült állapotát. Ezeket az esetlapokat eddig papírra írták, amit aztán a repülések után számítógépre vittek fel – ismertette.

Gorove László, a kft. ügyvezetője elmondta, hogy a jelenleg tesztelt, majd a tableteken futó esetdokumentációs program képes lesz arra is, hogy kommunikálni tudjon az EKG defibrillátor egységgel, vagyis a készülék által mért adatokat – a beteg vérnyomása, pulzusa, véroxigénszintje – vezeték nélküli kapcsolaton keresztül tudja majd fogadni a monitorról, és automatikusan rögzíti az esetdokumentációban.

A tabletek az előírásoknak megfelelően korlátozottan, kizárólag repülő és orvosi feladatkörök ellátására használhatók, vagyis más program nincs a számítógépeken.

Az eszközöket hétmillió forintért vásárolták.

Kapcsolódó Cikkek

  • Századvég: Ellenőrizzék a nemzetek az EB-t

    Századvég: Ellenőrizzék a nemzetek az EB-t

    A közelmúltban az EU-t irányító Európai Bizottság rendkívüli  gondot fordított a tagállami költések ellenőrzésére, de hogy maga a Bizottság mire költi a tagállami befizetéseket, az a tagállamok számára egyáltalán nem transzparens. Ezért a Századvég Alapítvány kidolgozott egy javaslatot, amelynek célja egy uniós hivatal felállítása, amely valamennyi intézményi kiadás pénzügyi ellenőrzését végezné, hogy így biztosítsák: a Bizottság valóban az európai emberek javát szolgáló intézkedésekre költse a közös EU-s vagyont, ne ellentétes célokat szolgáló magánszemélyek és szervezetek kifizetőhelyeként működjön.

  • Brutális szkinhedvezér volt Sneider

    Brutális szkinhedvezér volt Sneider

    Újabb részletek láttak napvilágot abból a büntetőügyből, amely során a Jobbik mostani elnöke, Sneider Tamás a rendszerváltás idején szkinhed társaival agyba-főbe vert egy cigányembert és amiért 8 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

  • Sikeres volt a nemzeti konzultáció

    Sikeres volt a nemzeti konzultáció

    A közelmúlt legsikeresebb nemzeti konzultációja zajlott 2017 év végén, a családok védelméről  szóló kérdőívet ugyanis 1,4 millióan töltötték ki, és minden kérdésnél 90 százalék fölötti volt az igen válaszok aránya.

  • Angyalkák a földön

    Angyalkák a földön

    Gondolta volna a fene, hogy a Magyar Kultúra Napja kapcsán angyalkák lepik el Rákosmentét.